Közélet

2014.03.21. 13:31

Hatszázhetvenmillió forint 93 somogyi falunak

Kilencvenhárom kétezer fősnél kisebb somogyi falu összesen 670,4 millió forint fejlesztési támogatást nyert az állami adósságkonszolidációban nem részesült települések pályázatán.

Vas András

Hat, száz fősnél kisebb falu egyenként másfél-, harmincegy 300 fő alatti település 2,95, húsz 500 lakosnál kisebb község hat és félmillió forintot nyert, a 28, ezer fősnél alacsonyabb lélekszámú település tíz-, míg a nyolc kétezresnél kisebb húszmillió forintot kapott. Országosan 1017 település 8,7 milliárd forintot nyert. A jövő héten a kétezer főnél nagyobb településekről döntenek, Somogyból Taszár, Lábod, Ádánd, Kéthely, Balatonfenyves és Lengyeltóti pályázott összesen 156 millió forintra.

– Egyértelmű volt, hogy az adósságkonszolidációban nem érintett önkormányzatok nem járhatnak rosszabbul, mint akik korábban eladósodtak – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke, fideszes parlamenti képviselő. – Az önkormányzatok feladatai 2002–10 között folyamatosan nőttek, viszont a kormány csökkentette az ehhez szükséges forrásokat. Az irreális megszorítás miatt sok önkormányzat hitelt vett fel, vagy kötvényt bocsátott ki, s így 2010 végére ötszörösére nőtt az adósságuk.

Az állam 2011-ben a megyék, 2012–13-ban több részletben a települések adósságait vállalta át, ám eddig azok az önkormányzatok, melyek jól gazdálkodtak vagy kevesebb feladatot vállaltak, nem részesültek állami támogatásban. Somogy jellemzően aprófalvas megye, s a kistelepülések közül sok ugyan nem adósodott el – gyakran nem voltak hitelképesek a likviditási gondokkal küszködő önkormányzatok –, ám ez azt jelentette egyúttal, hogy rengeteg helyen az elmúlt esztendőkben nem jutott pénz érdemi fejlesztésekre.

– Nehézséget okozott, hogy 2006-ban megszűntek azok a hazai fejlesztési források, melyek éppen a kistelepülések bizonyos problémáira jelentettek megoldást, kis projekteket finanszíroztak – folytatta Gelencsér Attila –, az uniós pályázati lehetőségek viszont nem váltották ki ezeket, hiszen azoknál csak nagyobb projektekre volt-van pénz.

Az adósságkonszolidációból kimaradt települések március elejéig pályázhattak a fejlesztési támogatásra, eddig a kétezer főnél kisebbekről született döntés, s országosan mindössze egy pályázót utasítottak el. A 158, kétezer főnél nagyobb települések pályázatairól a jövő héten döntenek az illetékesek.



Az első körben nyertes 93 somogyi falu természetesen nem működési költségként használhatja fel a milliókat, hanem fejlesztésekre: járda- és útépítésre, épület-felújításra, csapadékvíz-elvezetésre. Nagyberkiben például a Szabadság utca burkolata és az orvosi rendelő előtti parkolót újítja fel az önkormányzat. Mely a jelenleg elnyert húszmillió forint mellett két esztendő múlva még egyszer ennyire számíthat, ugyanis a támogatási összeget 2016-ban ismét megkapják a települések. A kétszer húszmillió forinttal, vagyis a legnagyobb összeggel Nagyberki mellett, Csököly, Somogyszob, Balatonkeresztúr, Szőlősgyörök, Andocs, Balatonendréd és Nagyberény számolhat.

Települések támogatása

Lakosság

Millió forint

100 fő alatt

1,5

101–300

2,95

301–500

6,5

501–1000

10

1001–2000

20

2001–3000

44

3001–5000

112

5001–10 ezer

181

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!