Közélet

2014.04.12. 22:09

Móring József Attiláé a legerősebb felhatalmazás

Választás 2014: a száz százalékos feldolgozottság csak tizedeket változtatott az eddigi eredményeken.

Vas András

Szombaton estére érte el a száz százalékos feldolgozottságot a múlt vasárnapi országgyűlési választások feldolgozottsága: az egyéni választókörzetekben egy-egy szavazókör urnáit mindaddig nem bontották fel, míg meg nem érkeztek az adott kerületben élő, ám az országban átjelentkezéssel másutt voksolók, valamint a külképviseleteken választók szavazatai, melyeket összekevertek a helyben leadott szavazólapokkal. A négy somogyi kerületbe összesen 6405 levélben leadott érvényes voks érkezett, ezzel Somogyban végül 151 936-an szavaztak érdemben. Összességében megállapítható, hogy a nem a megyében szavazó somogyiak az itt voksolóknál nagyobb bizalmat adtak a Lehet Más a Politika jelöltjeinek, s valamivel kisebbet a kormánypártok képviselőinek.

Az 1-es (kaposvári) választókerületbe 1686 érvényes szavazat érkezett, ezek 38,9 százalékát – 657 voksot – kapta Gelencsér Attila, a Fidesz–KDNP jelöltje, aki így végül 40,43 százalékkal nyerte el az egyéni képviselői mandátumot. Kolber István, az MSZP–DK–Együtt-PM–Liberálisok jelöltje a most összeszámolt szavaztok 27,6 százalékát kapta, s összességében 28,44 százalékon zárt, a jobbikos Miháldinecz Gábor számára az új voksok közül 329 jutott, ami ez esetben 19,5, összesen pedig 21,85 százalékot jelent, míg Felder Frigyesre az átjelentkezők és külképviseleten szavazók 9,4 százaléka szavazott – 160 voks –, s összességében 5,04 százalékon zárt. A 16 indulóból csak a szociáldemokrata Árok Kornél kapott még egy százaléknál nagyobb bizalmat a most összeszámolt szavazóktól.

A 2-es választókerületben (Barcs) 1306 érvényes szavazat érkezett, ezek 36,8 százalékát – 481-et – a képviselőséget elnyert Fidesz–KDNP-s Szászfalvi László kapta, a baloldali összefogás jelöltjére, Csendesné Murányi Ibolyára 28,02, a jobbikos Ander Balázsra 23,2, míg az LMP-s Kutas Viktorra 6 százalék adta le szavazatát. Rajtuk kívül csak a Seres Mária Szövetsége színeiben induló Galba Mihályra érkezett egy százaléknál több voks, míg Farkas Gábor, az Új Dimenzió Párt és Pávay Miklós Györgyné, a Határon Túli Magyarok Pártjának jelöltjeire nem érkezett voks. Szászfalvi László így végül az összvoksok 46,48 mondhatja magáénak, Ander Balázs 24,04, Csendesné Murányi Ibolya 22,18, Kutas Viktor pedig 2,23 százalékkal végzett.

A 3-as körzetben (Marcali) 1412 érvényes szavazaton osztoztak pluszban a képviselőjelöltek, akik közül a kormánypárti Móring József Attilára a választók 43,6 százaléka voksolt – 616 szavazat –, a jobbikos Mátyás Balázs Mátét a választók 23, a magukat kormányváltóknak mondó színeiben indult Harján Dávidot 21,1, az LMP-s Filák Péter 6,9 százalék jelölte meg. Egy százalék felett kapott még a függetlenként csatasorba álló Tóth Gábor, míg a szociáldemokrata Nagyillés Mátéban és a Szabad Magyarok Pártja színeiben indult Berta-Csikós Évában senki sem bízott. A választókerület mandátumát végül 47,51 százalékkal nyerte el Móring József Attila – ez volt a legjobb arány Somogyban –, a most beszámított voksokkal pedig Mátyás Balázs Máté megelőzte Harján Dávidot – 22,93, illetve 22,91 százalék –, vagyis a Jobbik Somogyban két helyen is a második helyen zárt.



Siófokra, a 4-es kerületbe érkezett a legtöbb, 2001 voks, melyek 45,01 százaléka – 903 szavazat – jutott Witzmann Mihálynak, aki így végül 46,76 százalékkal zárt. A baloldali összefogás jelöltjére a most összeszámolt szavazatokból 514 jutott – 25,6 százalék –, a jobbikos Berkes Gáborra 351-en – 17,5 százalék –, míg az LMP-s Gál Ferencre 127-en – 6,3 százalék – voksoltak. Megemlítendő még, hogy az élőláncos Léhmann György a friss szavazatok 1,9, az összvoksok 1,45 százalékát kapta meg, amivel a legjobb eredményt érte el a kis pártok színeiben induló jelöltek közül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!