Közélet

2014.04.01. 17:53

Több mint négyezren dolgoznak Somogyban a választások lebonyolításán

Országosan 40734, Somogyban több mint 1350 tagot delegáltak a pártok a vasárnapi választások szavazatszámláló bizottságaiba: a megyében a négy választókerület 434 választókörzetében így a választott tagokkal és póttagokkal együtt több mint négyezren dolgoznak majd a voksolás zökkenőmentes és törvényes lebonyolításán.

Vas András

A kisebbségi listákra szavazókról viszont nincs megyére lebontott statisztika, így csak azt lehet tudni, hogy 38 262-en szerepelnek a névjegyzékben országosan, ám a tizenhárom kisebbség közül csak a horvátokéra, a németekére és a romákéra iratkoztak fel több mint 1500-an, s csak utóbbi kettőé haladja meg a 15 ezret, ami a szakemberek szerint azt jelenti, hogy nemzetiségi listáról nem juthat be képviselő a parlamentbe. Egy-egy nemzetiségnek ugyanis a kedvezményes képviselői helyhez ugyanis annyi szavazatra lenne szüksége, mint a politikai pártok mandátumszerzéséhez szükséges voksok negyede, vagyis egy átlagos – hatvan százalék körüli – választási részvétel esetén nagyjából húszezerre, ennyi regisztráltja viszont egyik nemzetiségnek sincsen. Sőt, mióta kiderült, hogy csak szószólójuk lehet majd az újonnan megalakuló országgyűlésben – ehhez egyetlen voks is elegendő, s ezzel a listavezetőket juttathatják a T. Házba –, mind többen iratkoznak le a nemzetiségi listákról, így ugyanis voksolhatnak majd a pártok országos listáira.



Jóval többen regisztrálták viszont magukat a határon túli magyarok – hivatalosan: magyarországi lakcímmel nem rendelkezők – közül a voksolásra: a névjegyzékbe több mint 231 ezren iratkoztak fel, s hétfő estig 71,5 ezer voks már meg is érkezett a Nemzeti Választási Irodához, illetve a külképviseletekre – előbbihez 24,2 ezer, utóbbiakhoz 47,3 ezer –, sőt, 11,2 ezret fel is dolgoztak közülük, s ezek háromnegyede bizonyult érvényesnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!