Közélet

2014.05.02. 08:00

Balatonszárszó megpályázza a városi címet

Balatonszárszó benyújtja hivatalos kérelmét a városi cím elnyerésére – így döntött a település képviselő-testülete.

Fónai Imre

– Nagyközségnek számítunk, de ennek a titulusnak ma már semmi jelentősége – mondta Dorogi Sándor szárszói polgármester. – A támogatási szisztéma úgy alakult, hogy a legtöbb pénzt a hátrányos helyzetben lévő kis falvak, vagy a városok viszik el, mi meg a kettő között vagyunk. A képviselő-testület úgy ítélte meg, hogy településünk felkészült a városi rang elnyerésére. Emlékeztetnék rá, hogy Balatonszárszó korábban is körzetközpontnak számított, itt volt például az Áfész tizenhárom település kereskedelmét irányító központja, több száz fős volt az iskola is, vagy itt volt a székhelye a kistérségi szisztémában tizenhárom település építési hatóságának. Évtizedek óta komoly gazdálkodás, szőlészet folyik a település jelentős kiterjedésű területén, azaz soha sem csak a turizmusból élt. Az elmúlt években azonban kétségtelenül ráerősítettünk az idegenforgalomra, a vendégcsalogatásra, s ma már „márkanév” Balatonszárszó, a gyerekes családok paradicsoma.



A község lakóinak száma jelenleg 2200, s jóval több (1800) a nyaralóingatlan, mint az állandó lakosok ingatlanának a száma (800). Hivataluk Kötcsével és Nagycsepellyel közös. Dorogi Sándor polgármester szerint mernek nagyot álmodni, a jövőt a városi címben látják, s már készül az a szakmai anyag, amit a pályázathoz mellékelnek majd. Ha Balatonszárszó várossá válna, az esetben Siófoktól Fonyódig a kicsiny Szántód mellett csak Balatonszemes maradna község a tóparton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!