Gyantázáshoz szól a nóta, hasznot hoz a háttérzene

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, a zenei és irodalmi szerzői jogok közös jogkezelő szervezete tavalyi felmérése szerint a vendéglátóhelyeken, ahol volt valamilyen zenei szolgáltatás, az alapvető termékek – kávé, sör – ára markánsan magasabb, mint ott, ahol ez nem volt elérhető. Vagyis a presszóknak, kávézóknak, bároknak plusz bevételt jelent, ha valamiféle háttérzenét biztosítanak vendégeiknek. A megállapítás hihető, az ebből levont következtetés viszont már nehezebben: az Artisjus szerint ugyanis hasonló a helyzet a különféle szépészeti szolgáltatást nyújtó vállalkozások esetében is: ha szól a rádió, vagy éppen számítógépről a zene, a kuncsaftok szívesebben térnek be az üzletbe.

Józan ésszel belegondolva némiképp sántítani látszik az utóbbi érvelés: nehéz ugyanis elképzelni, hogy valaki az alapján válasszon fodrászt, kozmetikust, hogy szólnak-e az aktuális slágerek a szalonban, nem pedig az ollókezelési, hajfestési, vagy éppen a gyantázási technikája-tudása alapján.
– Szól nálunk a rádió, az egyik sok zenét sugárzó kereskedelmi adó – ismerte el az egyik kaposvári belvárosi fodrászat dolgozója –, de nem ezért kerülnek a nevek az előjegyzési naptáramba. Az ügyfélköre általában mindenkinek, aki a szépségiparban dolgozik, nagyjából állandó, a fodrász, a kozmetikus bizalmi választás, az ember nem szívesen ül egy idegen székébe. Ez még a férfiakra is igaz, a nőknél pedig elképzelhetetlen, hogy csak úgy bemenjenek az utcáról egy szalonba, s kérjenek egy vágást-festést.

A szerzői jogvédő iroda honlapjának adatai szerint ennek ellenére fizetniük kell, méghozzá éves szinten nem is keveset. Egy ötven négyzetméternél kisebb üzletnek havi 2819 forintot kell befizetnie az Artisjushoz – vagyis évente 33 828 forintot –, ha négyszer ekkora a szalon, akkor az ötven feletti részre négyzetméterenként még 45,3 forintot – vagyis akár havi 9600, évente 115 ezer forintot –, egy igazán nagy üzlet pedig havonta akár több mint 400 ezret is perkálhat. Csak viszonyításképpen, egy háromcsillagos, húsz fős panziónak 6387 forint a havi zenei tarifája, de még egy kis mélygarázsnak is minimum 495 forintot kell fizetnie, ha szól a zene, a Kaposvári Rákóczi stadionjában pedig meccsenként 21 551 forintért bömbölhetnek a hangfalak...

– Nem tudom, járnak-e az artisjusosok fodrászhoz – elmélkedett egy másik kaposvári fodrász –, de kíváncsi vagyok, hogy hajmosás közben vagy a búra alatt mennyit hall a zenéből. Cseppet sem mellékesen, az ilyen helyeken, éppúgy, mint mondjuk az orvosi rendelőkben, egymással szeretnek beszélgetni a kuncsaftok, akik, mivel jellemzően törzsvendégek, régóta ismerik egymást, azaz nem foglalkoztatja őket, mi szól a rádióból vagy a cédélejátszóból. De szerintem sokszor észre sem veszik a háttérzenét.
Hasonlóképpen vélekedett egy szolárium alkalmazottja is, aki elismerte, hogy a gépben szól ugyan a zene, de kizártnak tartotta, hogy valaki emiatt feküdjön be hozzájuk barnulni, s ne a csövek minősége alapján válasszon helyet magának.



Az általunk megkérdezett szépségipari szolgáltatók egyöntetű véleménye, hogy a zenei jogdíjak beszedése egyértelműen lehúzás, a mögé állított indokok pedig nevetségesek. Éppen ezért senki sem akar fizetni közülük, s már keresik a kiskapukat, hogyan lehetne kitérni az általuk csak sarcnak titulált havi kötelezettség elől. Az egyik kaposvári üzletben például egy rádiós órát mutatott a fodrász: elvileg egész nap szól a zene, s ha nincs kuncsaft, meghallgatják a híreket is, ám ha ellenőrzést kapnak majd, egy gombnyomás, s a szerkezet már csak óraként funkcionál. Az idő múlásáért pedig nem kell fizetni. Legalábbis egyelőre...