Közélet

2014.05.20. 17:19

Mindent megdöntött, amit csak ért - tájkép Yvette után

Yvette, a múlt heti vihar utáni határszemlét már számos somogyi gazdaságban elkezdték, a nemzeti agrárkamara megyei szervezetének eddig tíz termelő jelezte a bajt.

Harsányi Miklós

Elsősorban az érésben lévő szamócát, cseresznyét és a fiatal szőlőültetvényeket tépázta meg a vihar, Nagyatád és Marcali térségében is károk keletkeztek, Belső-Somogyban a gabonatermesztők vizsgálják a növényt. Szakértők szerint gond, hogy még mindig drága a mezőgazdasági biztosítás.
– Vasárnap még akkora sár volt, hogy autóval nem mertem lehajtani a kövesútról, mert könnyen elsüllyedtem volna – mondta Szerényi Zoltán, a somogyjádi Jádi Zrt. elnöke. – Az 50 hektárnyi őszi árpa kis részét megdöntötte a vihar. Ha a gombabetegségek ellen újra kell permetezni a gabonát, az hektáronként nagyjából 10 ezer forint többletköltséget jelentene.



Három nap alatt csaknem 30 milliméter eső áztatta a szántót Somogyjád és Edde térségében. A szakember most attól tart, hogy 
az elmúlt napok hideg, csapadékos időjárása nemcsak a napraforgó, hanem a kukorica fejlődését is visszavetheti. Márpedig a 600 hektáron termesztett tengeri meghatározó növény, eladásából legalább 180-200 millió forint bevételt remélnek. Szerényi Zoltán azt mondta: aranyat ér a májusi eső, csak nem a múlt héten átélt módon. 

– Az arany nagy érték, de ha forrón éri az ember kezét, súlyos bajt okozhat – fogalmazott. – A kukoricánál elvesztettük a korai vetés előnyét, a fejlődés legalább egy hetet csúszhat, ami a júliusi aszálykor gondokhoz vezethet.
Yvette megkeserítette a gazdák életét, mondta Lackovics Sándor, a magyaratádi Barátság szövetkezet elnöke. Minden viszonylagos: amíg náluk 36 milliméter égi áldás zúdult a földekre, egyik baranyai ismerőse arra panaszkodott, hogy 36 óra alatt 68 milliméter eső hullott.
– A nagy kárt megúsztuk, de tekintettel a helyzetre, hétfőn azonnal neki állunk a második gombaölős kezelésnek – mondta. – Ez a kalász és a levél védelmét szolgálja. Szerencsére a vörös- és a sárga rozsda gombabetegség nem ütötte fel a fejét a gabonában. 
Tavaszi József, az ordacsehi Balaton Agrár Zrt. elnöke elmondta: a vihar két faágat letört, mely az iroda tetejére zuhant, egy másik épületnél a tetőcserepet bontotta meg, s a nagy magtár ajtaját leszakította a szél. Az épületkár közel 500 ezer forint. Egyelőre becsülni sem lehet a szőlőben esett veszteséget, ám annyi bizonyos: milliós nagyságrendű lehet a kiesés.
– A 200 hektárnyi szőlőből nagyjából 160 hektáron keletkezhetett kár – folytatta. – A szőlő friss hajtásait az óriási vihar megtépte, szárakat tört le, fürtöket vert le, ezért a gombafertőzés ellen kedden kezdjük el a növényvédelmi munkát. Az épületre van biztosítás, a szőlőre nincs. Olyan magas ugyanis a díj, hogy azt nehéz lenne kitermelni.

A toponári Kapostáj Zrt.-nél nagyjából 80 hektáron termesztenek őszi árpát, melyből közel 20-30 hektárt döntött meg a vihar. Hirják László növénytermesztési ágazatvezető-helyettes elmondta: az érintett táblákon terméscsökkenés következhet be. Tavaly hektáronként 6,2 tonna volt az átlagtermés, pillanatnyilag öt tonna körüli hozammal számolnak.
– Az előző viharban már a 45 hektáros búzatábla is megdőlt, s a napokban további dőlést figyeltünk meg – mondta. – A tavaszi árpában szerencsére nem történt baj.
Müller János, a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének megyei titkára közölte: néhány taggazdaságukkal már egyeztettek, de jelentős kár nem keletkezett. A melegedő, párás időben a kalászvédelem a legfontosabb feladat, s remélhetően csütörtökön, pénteken már újra a földeken dolgozhatnak a szakemberek.

----------------------------------------------------------------------
Cikkünket teljes terjedelemben a Somogyi Hírlap szerdai (2014.05.21.) lapszámában olvashatja.
Somogy megye napilapjára
itt fizethet elő!
----------------------------------------------------------------------

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!