Közélet

2014.06.17. 07:43

A civilek és az önkormányzat közösen dolgozik a faluért

Felújították a sportpályáját, hamarosan indul a malom rendbetétele és a tájház sorsa is megoldódhat Péterhidán egy helyi civil szervezet és az önkormányzat jóvoltából.

Jeki Gabriella

Folyamatosak a munkálatok a dél-somogyi Péterhida utcáin, sok minden épül vagy szépül meg. A Péterhidáért Egyesület három éve dolgozik az önkormányzattal karöltve mindezért, és a tettek magukért beszélnek.
– Nagyon örülünk, hogy olyan emberek költöztek a településre, akik szívükön viselik a falu sorsát – mondta Gyurkáné Bihari Brigitta polgármester, utalva a Péterhidáért Egyesület elnökére és családjára. – Az önkormányzat egy-egy fejlesztéshez nem tudja az önerőt biztosítani, de az egyesülettel közösen számos pályázatot be tudtunk adni és megvalósítani, miközben területet biztosítunk és esetenként kezességet vállalunk.

A mindössze 170 lelkes település első embere hangsúlyozza: a legfontosabb számukra, hogy Péterhida lépjen előre, és már jó úton járnak. Régésznap, gyereknap, a Föld napja mellett az egyesület jóvoltából a közelmúltban három nyertes pályázat kapott zöld utat, összesen 3,5 millió forint értékben. Kispályás sportpályát építettek, és sörpadot, evőeszközöket, étkező garnitúrát és egyebeket vásárolhattak. Elkészült az egyesületi honlap is, illetve tervezik a kétnyelvű, ezer példányban terjesztett kiadványt Péterhidáról és környékéről. Felmerült egy tanösvény kialakításának ötlete is.

A kiemelt cél a vízimalom megmentése. Ebben a civil szervezet együttműködik a Szent Miklós Renddel, amely egy mohácsi malmot szeretne hasonló módon felújítani.
– A malmok fejlesztése, újjáépítése, felszerelése, illetve a malmokhoz kötődő rendezvények szervezése a célunk – vázolta a terveket Lantos Zoltán az egyesület elnöke. – Az együttműködési projektben, a remények szerint a nyertes pályázatból, a megóvott részek bővítését, felújítását, a malom belső renoválását, a hajdani malomgépezet újjáépítését tervezzük.



A péterhidai Ratalics-féle vízimalom 1810-ben épült, ma használaton kívüli, romos, lepusztult állapotú, omlásveszély miatt elzárt területen áll. Még a régi turbinák darabjai is fellelhetők itt. A hiányzó alkatrészeket pótolva neves malomépítő mesterek vállalták, hogy megépítik a régi gépezetet.
– Szeretnénk, hogy az épületegyüttes felújítását követően a malomkomplexum látogatható legyen – fűzte hozzá az elnök. – Jó lenne, ha a megmaradt malomgépezet darabjai bemutatható, egy új, de a régi technológiát felidéző turbinarendszer működtethető legyen.
Ezt a későbbiekben, a malomárok vízrendszerének helyreállításával villamos energiatermelésre használhat a település.

Tisztáznák az örökösödési viszonyokat

A 19. század első felében épült zsúpos háznak az önkormányzat csupán kétnegyed részben tulajdonosa. Az egyik negyedet egy jutai lakos birtokolja, vele már felvették a kapcsolatot. A fő kérdés az utolsó rész, amely egy oklahomai hölgyhöz köthető.
– A 68 éves néni a legutóbbi információink szerint elhunyt, de nem tisztázódott az örökösödés, és nem találjuk a hozzátartozókat – tájékoztatott a polgármester. – A zsúpfedéllel van a legnagyobb problémánk, nagyobb szél után nem győzzük takarítani az udvart, mert szinte teljesen lebontja a tető szerkezetét.
A házat önerőből nem tudják felújítani, a műemlékvédelem nem támogatja, egy pályázathoz viszont szükség van a hiányzó aláírásra a tulajdonrészről.

Címkék#Péterhida

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!