Közélet

2014.06.19. 07:18

Gyorsabb somogyi vonatokat ígért a MÁV

Az átépítés után újra az eredeti, óránként 100 kilométeres sebességgel haladhatnak a vonatok Kaposvár közelében. A megyeszékhely és Dombóvár között leromlott a szakasz állapota, halaszthatatlan a felújítás, az első ütem 3,2 milliárd forintba kerül.

Harsányi Miklós

A MÁV kommunikációs osztálya azt is közölte: jelen fázisban a Baté–Taszár–Kaposvár-elágazás közötti, mintegy 10,5  km-es szakasz épül át. Taszár állomáson négy, Kaposhomok megállóhelyen egy új kitérőt építenek be továbbá mindkét helyszínen új utasperont létesítenek.
– Emellett megújul a pályaszakaszon található összes közúti útátjáró valamint több hidat és átereszt is megerősítünk, illetve átépítünk – számolt be a MÁV kommunikációs igazgatósága. – Az átépítés alatt álló szakaszon a pálya elhasználódása miatt 9,2 km hosszban volt 20, 40, 60, illetve 80 kilométeres sebességkorlátozás. Az átépítést követően újra az eredeti, 100 km/órás sebességgel haladhatnak a vonatok.



A hét elején a teljes szakaszon befejeződött a vasúti pálya bontása, s megkezdődtek a hidak, műtárgyak átépítési munkálatai. A régi zúzottkövet mobil rostálógépekkel megtisztítják a szennyeződésektől, majd szükség szerint kiegészítő frakciójú kővel újrakeverik, érdesítik: ezután újra beépítik az új felépítmény alá. A vasúti sínek és kitérők valamint a hidak és az útátjárók új anyagból készülnek, a vasbetonaljakat egy korábbi bontás anyagából – átválogatást és minősítést követően – használt anyagból biztosítják.

A felújításnak köszönhetően Dombóvár és Kaposvár között nagymértékben javul a vasúti pálya forgalombiztonsága és minimálisra csökken a műszaki zavarok száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!