Közélet

2014.06.02. 15:39

Katonasorsok és a világháború borzalmai a tárlaton

Hetven tabló eleveníti fel az első világháború főbb eseményeit azon a tárlaton, amely hétfőn nyílt meg a Magyar Honvédség kaposvári toborzóirodáján.

Harsányi Miklós

– Oda nézz, milyen felszereléssel harcoltak a katonák – mondta a kaposvári katolikus iskola és gimnázium egyik hetedikes diákja barátjának.
Valóságos időutazáson vehetnek részt a látogatók: lövészárkok, a keleti hadszíntér elevenedik meg az egyik felvételen, másikon sebesültekkel zsúfolt egészségügyi barakk ad bepillantást a világégés mindennapjaiba.
– Emlékezzünk és tisztelegjünk nagyapáink és dédapáink hőstettére, áldozatára, akik részesei voltak a borzalmaknak – áll a Magyar katona a nagy háborúban című tárlat köszöntőjében. Mely emléket állít a háború sérültjeinek, s azoknak is, akik hőstetteikért testi-lelki nyomorúságot szenvedtek el. Kovács Imre nyugalmazott dandártábornok állította össze a szakmai anyagot, melyet a főváros után elsőként Kaposváron állítanak ki.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Valóságos időutazáson vehetnek részt a látogatók
[/caption]
– Az átfogó tájékoztatón kívül egyéni sorsokon keresztül hasznos többlet információt szerezhetnek az első világháborúról a látogatók – mondta Horváth Jenő őrnagy, a toborzóiroda parancsnoka. – Számos olyan kép, korabeli dokumentum látható, amely joggal keltik fel az érdeklődők kíváncsiságát.



Narancs és citromligetek ékesítik a tengerpartot, mintha sohasem láttam volna mást..., írta az olasz hadszíntéren harcolt, s hadifogságba esett egyik hadnagy a hadifogoly levelezőlapon. Somogyi képek, anyagok is kiegészítik a tárlatot, ezt Mészáros Károly százados szerkesztette. A látogatók azt is megtudhatják: az első világháborúban bevonult 60-65 ezer somogyi katonából közel 14-15 ezer nem tért vissza, 10-11 ezren orosz fogságba estek. Közülük 7-8 ezerre tehetők azok száma, akik a fogság, majd a polgárháború után jöttek vissza szülőföldjükre.
A tárlat június 11-ig tekinthető meg a kaposvári toborzóirodán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!