Közélet

2014.06.22. 08:09

Most szép lenni katonának: seregnyi lehetőség a seregben

Gyors elhelyezkedési lehetőség a somogyiaknak: a korábbinál jóval több, országosan közel 200 szerződéses katona vonulhat a honvédséghez. Az állástalanokon kívül a most végzett, munkát, s megélhetést kereső fiatalok jelentkezését is várják Kaposváron.

Harsányi Miklós

– Seregnyi lehetőség van a seregben – mondta Horváth Jenő őrnagy, a kaposvári toborzó- és érdekvédelmi központ parancsnoka. – Aki teljesíti az alapelvárásokat, elég, ha két napot rászán a szabadidejéből, s jó eséllyel katonaként szolgálhat. A személyes jelentkezés után a kötelező egészségügyi vizsgálat következik, s ha az összes előírást teljesítik, akár már szeptembertől bevonulhatnak az alapkiképzésre.

A toborzóiroda valamennyi somogyi település önkormányzatához e-mailt küldött a szerződéses katonai szolgálatról. Egyik napról a másikra egyre több az érdeklődő.
– Már általános iskolai végzettséggel is bevonulhatnak a fiatalok, s azokat is várjuk, akiknek C-, vagy C+E jogosítványuk van, illetve befejezték a középiskolát, de egyelőre nem tanulnak tovább – közölte a parancsnok. – A háromhónapos alapképzés Szentendrén, Tatán vagy Hódmezővásárhelyen lesz, ezután Kaposváron, Tatán, illetve Hódmezővásárhelyen szolgálhatnak a szerződéses katonák. Szeptember elsejétől, a hónap közepén, illetve november elejétől zajlik a bevonulás.

A nyolc általános iskolai végzettségen kívül alapfeltétel a büntetlen előélet és a megfelelő fizikai állapot is. Ez utóbbi akár sorsdöntő lehet, legalábbis erről tanúskodnak az utóbbi időszak eredményei: volt, aki a 3200 méter futást nem bírta teljesíteni az előírt szintidőn belül, de előfordult, hogy valaki a hiányos, rossz fogazata miatt csúszott el a felvételin. Ez utóbbira azért van megoldás: aki megcsináltatja a fogát, s erről igazolást hoz, jelentkezhet.

Futás, fekvőtámasz, felülés: alapos erőpróba vár a jelentkezőkre, a katonai hivatás mégis vonzó a fiatalok számára. A magas munkanélküliséggel sújtott Somogyban sokan, különösen a családalapítás előtt álló fiatalok vágynak biztos, kiszámítható pályára, számos jelentkező szerint a sereg ezt nyújtja. A kezdő szerződéses katona pótlékokkal együtt havonta közel bruttó 130 ezer forintot kap, a 6. hónap szolgálattól havi nettó 10 ezer forinttal nőhet a fizetésük, fontos tudni, hogy kafetéria rendszer működik a honvédségnél, s ingyen kapnak ebédet, illetve étkezési hozzájárulást a katonák.

– Minél több lehetőséget igyekszünk teremteni, hogy a somogyiak megismerjék a katonai pályát – közölte Horváth Jenő. – Számos tájékoztatót tartottunk, középiskolásoknak, egyetemistáknak szerveztünk bemutatót, a kereki falunap lesz az idei 50. rendezvényünk. Régóta kapcsolatban állunk a megyei munkaügyi központtal, valamennyi járásban kihelyezett toborzópontot rendeztünk. Július 7. és 9. között a kaposvári térségből 195 C, illetve C+E jogosítvánnyal rendelkező embert fogadunk a toborzóközpontban.



Horváth Jenő szerint Somogy komoly katonai hagyományokkal rendelkezik, s úgy tűnik, a mostani fiatalok közül is sokan mundérban képzelik el jövőjüket, boldogulásukat. Most elsősorban - a lövészek és irányzók mellett - gépkocsivezetők találhatnak jó eséllyel állást a seregben. Először három évre kötnek velük szerződést, amely meghosszabbítható, s akár a honvédségtől mehetnek nyugdíjba a katonák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!