Közélet

2014.07.03. 09:35

Búcsú a trolltól, avagy no komment a bezárt beolvasókönyvben

Hiányoznak internetes hírfogyasztóink egy részének a kommentek. Az Alkotmánybíróság szigorító döntése után mi is a Facebook-profilhoz kapcsoltuk a hozzászólást. Nyolc évig voltunk együtt az anonim kritikusokkal, mi írtunk, ők bíráltak. Minket, egymást, a kormányt, az ellenzéket. Nem volt ritka a becsületsértés, de bíróság elé kevesen álltak. A továbbiakra nézve tanulságul megnéztük, mit és hogyan nem érdemes „írásban hírlelni”.

Balassa Tamás

Meglepett, amikor nagyra becsült közgazdász barátomtól először hallottam, hiányoznak neki a hozzászólások. Kicsit még sértett is a dolog. Szürkébbek lettünk, mondta. Más meg szabályosan érdektelennek gondolja a hírfolyamot kommentek nélkül. Ez persze nem általános. A futballpályák B-közepe is izgalmas és forró hely, a szurkolásnak eme hőfoka nélkül egy rangadó rém unalmas volna, de a meccs mégiscsak a pályán dől el, a gólok ott hullanak. Karcos beszólások és durva becsmérlések nélkül csak el leszünk valahogy.
A véleményszabadság szempontjából nem is az ízléstelen rágalmak megszűnését kell sajnálni. Végképp nem fog hiányozni a médiatartalmak pártközpontból vezényelt széttrollkodása, a bérbomlasztás, de erről picit később. Az AB-döntés egyik megállapítása az volt, hogy az internetes oldalon közzétett kommentekért az oldal üzemeltetője akkor is felel, ha nem volt tudomása a jogsértő tartalomról vagy kérésre azonnal eltávolította azt.

A moderálás sem mentesít a felelősség vagy a helytállás kötelezettsége alól. A sérelemdíj intézményével pedig a kártérítést lesz egyszerűbb. A szabályozási vita nem zárult le: a Paczolay Péter-féle párhuzamos indoklás (lényege: ha az anonim hozzászóló beazonosítható, legyen övé a felelősség) és a Stumpf István-féle különvélemény (például: elég az értesítési-eltávolítási eljárás) utat hagy az árnyaltabb jogi környezet felé.
Igen, a gond azzal lesz, ha kiöntjük a fürdővízzel a gyereket. A személyiségi jog fontos, de a véleménynyilvánításé nem különben. A közéleti szereplők esetében az utóbbinak különös védelmet kell kapnia. Általában az anonim kommentek mögött sem a pártállami besúgók magatartását vagy a szériafelszereltségű ártó szándékot kell látnunk. Olyan információk is megjelentek e helyeken, amelyek a közhatalmat gyakorlók, a közpénzt elköltők közügyekben viselt dolgairól szóltak. Kádár után huszonöt évvel minden szájra tett lakat nemcsak bizarr, de egyben aggasztó is.



Író olvasóink többször kerültek igazságszolgáltatás elé személyiségi jogot sértő véleményük miatt. Négy-öt esetről tudunk. Legutóbb egy kaposvári cégvezető járt így, felfüggesztettet kapott. Vagy két éve járt benn nálam először, akkor kapta meg a bírósági idézést, a rendőrség kézbesítette. Azt kérdezte, van-e bátorságunk megírni a történetét, mert ha igen, azonnal tegyük meg. Nem a bátorság hiányzott. Arra voltunk kíváncsiak, média nélkül merre halad a történet, a közlés befolyásolhatta volna a kimenetelt. Az eljárások lényege ugyanis a leleplezés volt, s ezzel a megfélemlítés. Akit elkaptak, az jobban vigyáz. Nemcsak hogy nem rágalmaz, de már nem is bírál. A cégvezető később egy pályázat miatt maga kérte, halasszunk kicsit még, éppen a megtorlástól félt. Aztán addig-addig halogattuk, míg a végén a kommentelés szabadsága-szabadossága is elmúlt.

A mérnökember a Kometa-ügyben szólalt meg élesen. Úgy vélte, és ezt most érthető okból nem idéznénk szöveghűen, Kaposvár vezetése indokolatlanul és meggondolatlanul önti a pénzt a húsüzembe. Ha ezt írja, haja szála sem görbül. Máshol Szita Károly és a szökőkutak összefüggésében a hivatali visszaélés, a befolyással üzérkedés bűncselekményeinek a vádját lebegtette meg. Ez sem volt bölcs ötlet. Egy vélemény, még ha sokan mondanak is hasonlót, sőt még durvábbakat is egy adott polgármesterről, építőipari beruházásokkal összefüggő panamázásokról, nem lehet korlátlan. Egy politikusnak is van becsülete.
Vannak a politikusnak, mint mindenkinek, testi adottságai is. Ezeket „méltatni” nettó színvonaltalanság. A legtöbben el is engedik ezeket a fülük mellett, de Gelencsér Attilánál, működésének egyéb nívótlan kritikái mellett betették a kaput a minősíthetetlen minősítések, vidéki tornatanározások valamikor 2009 körül. Régen volt, tán igaz se volt. Mint ahogy igazság sem lett: a rendőrségi feljelentés követő IP-címkiadás (a számítógépek „személyi számának” beazonosítása) után a tulajdonosok mindannyian azt vallották, többen használják a gépet, így nem tudni, kinek a munkásságát dicsérik a magvas bejegyezések.

Ugyanez volt a helyzet annak a kaposvári ügyvédnek, volt szocialista képviselőjelöltnek az esetében, aki a felperes kaposvári Fidesz szerint becsületbe gázolt 2010-ben. Feljelentették. Mint a magánvádas ügyekben általában, itt is személyes meghallgatásnak nevezett, a köznyelvben békéltető tárgyalásként ismert eljárás következett, ahol az ügyvéd, mint később Facebook-profilján kifejtette, nem bocsánatot kért, hanem elnézést, ha a szervezetet zavarta a kommentek tartalma. A párt visszavonta a feljelentését és megfizette a perköltséget, így az eljárás megszűnt. Ekkor már működött a mára minden eluraló politikai kommunikációs agyrémgyár.

A Fidesz közleményben szólította föl a miniszteri bársonyszéket éppen elhagyó Lamperth Mónikát, vegyen példát az ő korrekt politizálásukról, mert amióta hazatért, szaporodtak a rágalmazások, becsületsértések a kaposvári közéletben. Ugye, érezzük, milyen gonosz kis gondolatsor: egy szóval nem mondja, hogy a volt belügyminiszter körei írnak minden rágalmat, ám az értő fülek számára mégis ez a jelentése. Lehet tanulni belőle, ha már mindenképpen körmönfontak akarunk lenni, de szerintünk se rágalmazónak, se hülyének nem volna muszáj lenni.
Ez ugyanis már a politika végtelen cinizmusa, közhangulatot feszítő, különféle nézetűeket egymásnak ugrasztó gerjedelme. Amely jelen idejű fejleményként is ismert (írtunk is róla már), hiszen a politikusok a Facebook-oldalaikkal médiumokat üzemeltetnek. Híreiket írnak, fotókat közölnek, véleményeket osztanak meg. Ütik-vágják is egymást a híveik és ellenfeleik e felületeken, ők meg „adják a ménest alájuk”. Nem kell hozzászólásokat moderálniuk, azokért a büntetőjogi felelősséget a véleményalkotók viselik. (Vajon a Facebook terjedelmes felhasználási feltételeit – amit a regisztrációval mindenki elfogadott – vajon hányan olvasták el?)

Az is érdekes fejlemény (szintén írtunk róla), hogy a közösségi portálon is megjelentek a nem létező karakterek. Általában egymást ismerik és rengeteg politikust meg sztárt. Utóbbiak általában ellenőrizetlenül örülnek a sok-sok barátnak. Kaposváron a tavaszi kampányban a csinált Facebook-polgárok között a DK-sok voltak szemmel látható fölényben, és ezen a platformon is nyomorgatták (mindeközben: Mesterházyt kifütyüli a balos közönség) a nagy összefogás előtt az MSZP-seket.
Van tehát mit tanulni az elmúlt évek meggondolatlanságaiból, forrófejűségeiből, gyermekbetegségeiből. A „no kommenttel” azonban nem múlt el, sőt, most kezdődik igazán a véleményszabadság ideje. Mert most, hogy akár mint az ivóvízből és a tiszta levegőből egyre kevesebb van belőle, talán komolyabban vesszük.

Jelzőtlen szerkezetlenek

Ha hinni lehet kedvenc kommentelőimnek, akiket innen is tiszteltetek, én például bérkommunista liberálbosevik vagyok. Aki minden sora után befárad Lendvai Ildikóhoz a pártközpontba, és kitölt egy kövér csekket. Zsidó és cigány pedig magától értetődően vagyok, ebben az országban a szélsőségesek szerint mindenki az, aki nem akar senkit a Dunába lövöldözni. Amennyire szeretem Balázs Elemér és Vázsonyi János muzsikáját, a zsidóság és a cigányság is simán beleférne a magyarságomba. A legnagyobb természetességgel.

Komment miatt megsértődtem-e valaha is? A durva minősítések miatt soha. Nagy bajban is volna, akinek néhány keresetlen jelzővel össze lehetne zavarni a nemi, a vallási, a családi vagy bármilyen identitását. Igazából mindig szegény trollokat sajnáltam. Otthon a szép család, a gyerekek, a tündér feleség, és emberünk elmegy a munkába rothasztani. Kár érte.
Ami sértett, az a „na ennek megint semmi értelme nem volt!” jellegű gondolatok. Ilyent civil nem ír. Ha írnia kell, mert véleménye van, akkor azt teszi. Ha csak ennyit akar mondani, azért nem veszi a fáradtságot. Annál még névtelenül is büszkébb, hiszen létező ember. A trollok csináltak. Olykor, mint megírtuk, tizenvalahány karaktert üzemeltetnek egyszerre. A legszebb, amikor egymással „beszélgetve” magasztalnak egy politikai erőt. Nobel-díjasok országában ez színtiszta hazaárulás. Minden szabad, mert különben lesz itt megint nagy „kommunizmusbrüsszelmoszkvakádárjános”?
Beszélhetni erről is a kérdésről is lehet a jövőben, kétszáz éve ezt tesszük. Mostantól kevesebb jelzős szerkezettel fogjuk...


Én vagyok a moderátor

Legalább egyszer megfordult a fejemben, csináltatok egy pólót ezzel a felirattal: „én vagyok a moderátor”, s egyszerűen kisétálok. A tömegbe, ahol kommentelőink is laknak, ahonnan nap nap után küldik a szöveget, ahonnan azt figyelték, mikor veri ki nálam a biztosítékot egy-egy káromkodás, szépen fésült becsületsértés.

Csak a kíváncsiság kedvéért. Hogy ki lehet ez, vagy az? Biztos rám ismerne ilyen ruhában, de vajon szemtől szemben is ugyanilyen lenne? Mert hiába viszketett annyiszor az ujjunk a visszaszólásra, nem tehettük meg. Nem fért bele. Mert cikkeink után a kis ablakok sora a vélemény játszótere, az olvasóé, ahol az újságíró, a szerkesztő is ugyanolyan célpont, mint a cikk tartalma. Csak elrontani lehetett volna személyeskedéssel. A Sonline.hu szerkesztőjeként - kollégáim nevében is írhatom - mi szabadon hagytuk ezt a színes forgatagot, hogy mindenki azt olvashassa ki belőle, amit csak akar. Természetesen a durva otrombaság, a súlyos sértés, és a törvény betűjébe ütközős mondatokat kivéve.

Így moderáltunk mi, sokszor felszisszenve, amikor például szülőanyákat szidták és még annyiszor örülve, hogy az előbbi kitörlésével valami olyat írtak hozzá, amivel több lett a véleményfolyam, s információnkból komoly tartalom hízhatott.

A sajtószabadság ezen oldalán állni nem volt könnyű, s nem is lesz pihébb azzal, hogy a névtelenség lehetőségét Facebook-profilra váltottunk. Az elvek ugyanazok maradtak. A törvény betűje kötelez, de a vélemény még mindig szabad. Cikkünk, mint eddig ezután is lesz hozzá, s Önökre ugyanúgy számítunk.

Szűcs Tibor

Csak a kíváncsiság kedvéért. Hogy ki lehet ez, vagy az? Biztos rám ismerne ilyen ruhában, de vajon szemtől szemben is ugyanilyen lenne? Mert hiába viszketetett annyiszor az ujjunk a visszaszólásra, nem tehettük meg. Nem fért bele. Mert cikkeink után a kis ablakok sora a vélemény játszótere, az olvasóé, ahol az újságíró, a szerkesztő is ugyanolyan célpont, mint a cikk tartalma. Csak elrontani lehetett volna személyeskedéssel. A Sonline.hu szerkesztőjeként - kollégáim nevében is írhatom - mi szabadon hagytuk ezt a színes forgatagot, hogy mindenki azt olvashassa ki belőle, amit csak akar. Természetesen a durva otrombaság, a súlyos sértés, és a törvény betűjébe ütközős mondatokat kivéve.

Így moderáltunk mi, sokszor felszisszenve, amikor például szülőanyákat szidták és még annyiszor örülve, hogy az előbbi kitörlésével valami olyat írtak hozzá, amivel több lett a véleményfolyam, s információnkból komoly tartalom hízhatott.

A sajtószabadság ezen oldalán állni nem volt könnyű, s nem is lesz pihébb azzal, hogy a névtelenség lehetőségét Facebook-profilra váltottunk. Az elvek ugyanazok maradtak. A törvény betűje kötelez, de a vélemény még mindig szabad. Cikkünk, mint eddig ezután is lesz hozzá, s Önökre ugyanúgy számítunk.

Szűcs Tibor Trollok harca -->

Ezek is érdekelhetik