Közélet

2014.07.12. 18:47

Siotour 60 - Zátonyra vitték, pedig többet érdemelt volna

Aprócska sátor, kempingfőző, kempinggáz, a sóstói Ifjúság Kemping 1174-es sátorhelyét jelző tábla, valutaárfolyam-tábla, siotouros cigaretta, öngyújtó, gyufa – újfent balatoni nyár retró a siófoki Kálmán Imre emlékházban, csak most a Siotour szemszögéből. Idén lenne hatvan éves...

Fónai Imre

– Többet érdemelt volna, de sikerült zátonyra vinni – jegyzi meg a kiállítás-megnyitón Panker István, a legidősebb siotouros, aki 1959-ben került az akkor hét fős céghez kempingelőadónak, hiszen akkor nyitott az első két kemping, a bélatelepi és a földvári; 1960-ban kelt idegenvezetői igazolványával gyarapította a kiállítási anyagot a későbbi rendész. – Volt még akkoriban egy ifjúsági szálló, Fonyódon; nagy konkurenciánk volt a testvércég a Balaton északi partján, de az évek során egyértelművé vált: a Siotour a legeredményesebb megyei idegenforgalmi hivatal az országban.



– Az ország második legnagyobb idegenforgalmi vállalkozásává lett a Siotour az Ibusz mögött; kempingben, bungalótelepben piacvezető volt, idegenvezetőknek is képzőhelye lett – toldja meg Balázs Árpád siófoki polgármester már hivatalos nyitóbeszédként, de a városvezető itt és most egy a sok közül: maga is siotouros volt, öt éven át vezette a társaság jogi osztályát. Meg is jegyzi: kész cégtalálkozó ez a tárlatnyitó. És nosztalgiaparty kempingvendégkönyv-lapozgatással, régi fotók tanulmányozásával. Melegvízzseton, szocialistabrigád-napló, azoknak is, akiknek ez már nem több egyszerű kiállítási tárgynál, mert ahogyan a házigazda Kovács Emőke könyvtárigazgató mondja: a fiataloknak azt akarják bemutatni, hogy milyen volt a régi nyarak, a siotouros nyarak világa.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Siotour 60
[/caption]

Siotourosnak lenni büszkeség volt – folytatja Balázs Árpád. Méghozzá többszörösen is. Egyrészt, mert nagy szó volt, hogy egy megyei hivatal központja nem a megyeszékhely, hanem Siófok. Másrészt arra voltak büszkék a siotourosok, hogy „országot-világot vendégül láthattuk a Balatonnál, méghozzá a kor követelményeihez képest igen magas színvonalon. Mert bár tömegturizmus volt, hiszen óriási turistatömeget kellett elszállásolni, de minőségi turizmus is, mert az akkori programok, amiket kínáltunk, esetenként a mai színvonalat is fölülmúlták, gondoljunk csak Szántódpusztára...” Harmadrészt: sikeres cég volt, márkanév, jó érzés volt kimondani, ha valaki siotouros. – Ritkaság számba ment örökségmegőrző szerepe is – emlékeztet a polgármester. – Szántódpuszta, a szentgyörgyi Csillagvár, a siófoki Beszédes múzeum, tájházak megyeszerte, ezek mind elpusztultak volna; mindez az akkori korét meghaladó gondolkodásmódot jelzett. Meghatározó volt ebben Fodor János, az egykori igazgató.

Díszkeretben egy kicsiny tanúsítvány, 2004. júniusi dátummal: az SCD 3,2 milliárd forintot fizetett a Siotour-részvényekért. – Nehéz volt megélni a végét, a szemünk előtt hordták szét a vagyont és lett a cég a rablóprivatizáció martaléka – összegez Panker Istvánhoz hasonlóan, csak kissé bővebben az egykori kolléga, Balázs Árpád. – De még ezt se bántuk volna, ha egy fejlődő cégcsoport alakul ki a vállalat romjain, e helyett a vagyon csak folyik szét. A rendszerváltáskor úgy tűnt, a Siotour önmagában olyan márkanév, ami megőrzésre érdemes; de sajnos kiderült, hogy csak az ingatlanvagyonra fájt a befektetők foga. Most azonban, ezen a kiállításon azokra kell emlékezni, akik tettek azért, hogy ez a sikertörténet megvalósulhasson Siófokon.

Balaton-víz italosüveg-címke, ezt ajándékozták anno a nemzetközi partnereknek, de persze nem víz, hanem általában jófajta  szántódpusztai szilvapálinka volt az üvegben. A gamászai kemping naplója, Vig János egykori kempingvezető a sok élmény közül azt eleveníti föl: mérték, hogy melyik vendég mennyit telefonál haza, az alapján fizettettek vele (holt volt még a mobiltelefon, az internet?), a központ felé pedig névre szóló bizonylatokkal kellett (volna) elszámolni. Ez persze macerás lett volna, így a sok száz helyett csak néhány papírt állítottak ki, fantomnevekkel. Bruno Kreiskyt, meg Paolo Rossit még csak elnézte a központ, de Lukrécia Borgiánál már behívatták a kempingvezetőt, az mégse telefonálhatott Gamászáról...

Táborozási útmutatón olvassuk: „A táborhelyet a camping gondnoka, vagy annak megbízottja jelöli ki az Önök számára. Jó nyaralást kíván a Siotour!”

Címkék#siófok
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!