Közélet

2014.08.11. 18:15

Bor-stop: szüret idejére kitiltották az olcsó olasz lőrét

A hegyközségek azt is szorgalmazzák: az élelmiszer-biztonsági hivatal minél több importtételt ténylegesen is ellenőrizzen, vagyis kontrollálja, hogy a behozott borok valóban megfelelnek-e a származási mintáknak és paramétereknek.

Fónai Imre

Vasárnap este véget ért a 22. Lellei Borhét, hétfőn pedig a hegyközségi gazdák már a szőlőbe indultak, szüretelni.
– Nem maradhat tovább a tőkéken a Csabagyöngye, annyira gyenge és vékony héjú a sok eső miatt – mondta Országh Zoltán, a lellei hegyközség elnöke.

De a vasárnap még a vigasságé volt, este megválasztották a lellei borkirálynőt, majd csapra verték a borhét borát.
– A helybéli Bíró Ramónát választotta borkirálynőnek a zsűri – tájékoztatott a hegyközségi elnök. – Egy szakmai teszt kitöltése után borfelismerés és borbemutatás várt az öt jelentkező ifjú hölgyre, majd a legizgalmasabb versenyszám, a hébérezés; hordóból kellett felszívni a bort, majd a zsűritagok poharába tölteni. Táncpróba zárta a megméretést; a Balaton Táncegyüttes tagjaival verbunkost, csárdást és polkát jártak. A fődíj egy 80 ezer forintos utazási utalvány, ezen túl Bíró Ramóna lehetőséget kapott arra, hogy a borrégió képviseletében az országos borkirálynő-választásra is benevezzen. A borhét zárásaként a borkirálynő közreműködésével vertük csapra az idei rendezvény borát, a balatonboglári Hujber Pincészet roséját.

A hétfő pedig már a munkáé volt, hiszen ahogyan Országh Zoltán fogalmazott, „az időjárás mondja meg, mit mikor tesz a szőlősgazda”. A környékbeli pincék zöme egyébként mostanra kiürült, várja tehát az új termést, a lellei borhét alapötlete is anno ebből eredt; a megmaradt készletek elfogyasztása egy fesztivál keretében, a szüret előtt. A kistermelők egyébként kevésbé, a nagyok jobban megérzik az olasz borimportot, ami a hírek szerint az idén is sújtja a hazai ágazatot. Országh Zoltánék is üdvözlik amúgy azt a friss intézkedést, miszerint a szüret ideje alatt gyakorlatilag nem lehet importbort behozni az országba. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) javaslatát vették figyelembe a döntéshozók, amikor az eddigi maximum 15 napról 90-re növelték az importborok forgalomba hozatali engedélyeinek kiadási határidejét. Ezzel az idei szüret idejére gyakorlatilag kitiltják a legnagyobb részarányt képviselő olcsó olasz borokat a magyar piacról, ha a hatóságok élnek a megnövelt új határidővel. A HNT szerint igen fontos az olcsó borimport miatti egészségtelen és torz verseny romboló hatásának a tompítása.



A hegyközségek azt is szorgalmazzák: az élelmiszer-biztonsági hivatal minél több importtételt ténylegesen is ellenőrizzen, vagyis kontrollálja, hogy a behozott borok valóban megfelelnek-e a származási mintáknak és paramétereknek. Az olasz folyóborok nemcsak nagy mennyiségben, hanem irreálisan olcsón érkeznek az országba. A dömpingáras olasz behozatal az idei szüretkor azzal fenyegetett, hogy drasztikusan letöri a szőlőfelvásárlási árakat. A HNT egyébként a teljes hazai borimportra költségnövelő „díjtétel” alkalmazását tartaná szükségesnek és kedvezményes hiteleket is szorgalmaz a hazai szőlőfelvásárlók számára.
A korai érésű fajtáknál ezzel együtt is némi felvásárlásiár-visszaesésre számít Varga Bálint, az Európa első szüretét Ordacsehiben a múlt hét közepén elkezdő Varga Pincészet ügyvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!