Közélet

2014.08.04. 18:11

Diákokat molesztált a tanár? Olvasói levél egy lánytól

Nem könnyű ledönteni a hallgatás és a szégyen falait, letépni azt a hálót, amellyel a rajongásig szeretett tanár megbéklyózta, és a kötődésüket kihasználva molesztálta a rábízott kiskorúakat.

K. G.

Lavinát indított el Sípos Pál ügye Somogyban is. Mint ismert, a budapesti elitgimnázium egykori tanárát, az MTVA ifjúsági műsorainak volt szerkesztőjét azzal gyanúsították meg, hogy a rábízott fiatalokat megrontotta, behálózta, és titkos szexuális játékokra bírta rá őket. Egyre több áldozat jelentkezik azóta a sajtóban. Nem könnyű ledönteni a hallgatás és a szégyen falait, letépni azt a hálót, amellyel a rajongásig szeretett tanár megbéklyózta, és a kötődésüket kihasználva molesztálta a rábízott kiskorúakat. Életre szóló sebeket ejtett azzal, hogy erotikus játékait annak állította be, hogy a felnőtt létbe vezeti be a kamaszokat.



Kaposváron is történt hasonló eset, következmények nélkül, mert mindeddig rejtve maradt, bár az érintett lányok azóta is sokat beszélnek róla egymás között, évek óta igyekeznek feldolgozni. Szülőkhöz és hivatalos szervekhez nem fordultak eddig. Mindezt egy fiatal lány állítja, aki levelet írt szerkesztőségünknek. Megpróbálja kiírni magából a középiskolai emlékeit. Azt mondta: ezzel azt üzeni a barátnőinek, ne féljenek megszólalni, mert csak így változhat meg valami, hogy ne a nyomasztó múlt árnyai uralkodjanak a gondolataikon.

Olvasói levél

Tanár Úr kérem én (ki)készültem! Mert a Tanár Úr ott van az önmagát kereső tizenéves, középiskolás lányok körül. Ön az Első közvetlen megerősítés, visszajelzés. Ön tekinti nőnek és kezeli tárgyként őket először, megértéssel fordul feléjük, bizalmukba férkőzik, ez az Ön részérül ügyes húzás, számukra imponáló, sőt rivalizálást vált ki: a Tanár Úr pillantásáért versengenek a tinik (fiúk is). Megkülönböztetett a figyelem... Akár Ön, aki felügyel egy kéthetes táborban, akár Ön, ott az iskolai gyakorlaton „szakmáztat a sodrófával”, „hámoztatja az uborkát”,„sodortatja a kiflit”, szóval nyújtja a témázgatást, mint a rétestésztát, vagy könnyed nyelvleckéket ad magánórán szigorúan magánlakáson – szabadidős foglalkozás keretében. Vagy Ön, aki önvédelmet oktat délután, holott Öntől kellene megvédeni őket, nem beszélve Önről, a gimnázium előtt ólálkodó „banános bácsiról”. Ön kérem angyalbőrben egy báránybőrbe bújt farkas... Szóval bőr az van, méghozzá elég vastag. Mi meg a jó képet vágjuk hozzá, ahelyett, hogy jól képen vágnánk. A bűn az bűn, még ha büntetlen is marad... Vizsgálódhatunk etikailag, akinek nem inge, ne vegye..., de a többiek öltözködjenek: kalap, kabát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!