2014.08.25. 18:03
Gyakorlat: földrengés Barcson, leomlott a Dráva hídja
A feltételezés szerint 5,2 erősségű földrengés sújtotta Barcs városát és annak hat kilométeres körzetét, jelentős pusztítást és káoszt okozva az utakon is.
Határmenti együttműködés keretében terepgyakorlaton vettek részt a régió katasztrófavédői. Somogy, Baranya és Zala megye hivatásos tűzoltói, valamint a járási mentőcsoportok állománya közösen léptek fel egy előre megtervezett szituációban. Veszélyes anyaggal kapcsolatos balesetet szimuláltak, majd árvízvédelmi és hídról mentési feladatokat oldottak meg. A gyakorlat helyszíne a barcsi Dráva híd volt.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Katasztrófavédők gyakorlatoztak Bacson - fotók: katasztrófavédelem
[/caption]
A feltételezés szerint a Richter skála szerinti 5,2 erősségű földrengés sújtotta Barcs városát és annak hat kilométeres körzetét, jelentős pusztítást és káoszt okozva az utakon is. A földrengés következtében a Dráva híd teljesen hosszában megrongálódott, járhatatlanná vált. A természeti katasztrófa a közlekedőket is sújtotta: három ember a hídon rekedt, egy negyedik a folyóba zuhant. Valamennyiüket ki kellett menteni az életveszélyes helyzetből. Közben a közúton két jármű balesetéhez riasztották a tűzoltókat, egy veszélyes anyagot szállító teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze. A folyó is kilépett a medréből, a szabadstrandnál a vízszint veszélyesen emelkedni kezdett. A vízbe esett személyt a barcsi hivatásos tűzoltók mentették ki mentőcsónakkal.
A gyakorlaton tett esküt a további szolgálatukra az újonnan alakult drávatamási önkéntes mentőszervezet, akik tizenöten alakítottak egy csapatot. Árvízvédelmi feladatokat láttak el a hétfői közös fellépés során. Mivel a feltételezés szerint megemelkedett a Dráva vízszintje, nyúlgátat építettek, hogy ezzel védjék meg az elöntéstől az árvíz fenyegette barcsi településrészt. A munkában a Zala mentőcsoport volt a segítségükre, tudtuk meg Bázelné Mihályka Szabinától, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivőjétől.