Hatszázötven kilőtt aranysakál: a toportyán védelmére keltek

A WWF szerint az oktalan üldözésük helyett meg kellene tanulni együtt élni a Magyarországon őshonos ragadozóval. Érveik szerint a sakálok nem jelentenek veszélyt a hazai, általuk túlszaporodottnak tartott őzpopulációra. A hiúzok, farkasok, rókák és az aranysakálok fontos szerepet töltenek be a táplálékláncban, a növényevő állatok kiselejtezésével, a dögök eltakarításával fenntartják a természet egyensúlyát.

A toportyán vagy nádi farkas néven is ismert kisragadozó hatása a nagyvadakra, tehát az őzre, szarvasra és vaddisznóra nem számottevő, mivel leginkább a fiatal egyedeket képesek elejteni, étrendjükben a rágcsálók dominálnak. A természetvédők szerint sokan tudatlanságból, alaptalan félelemből, vélt vagy valós érdekből szorgalmazzák az aranysakálok irtását.



A magas vadlétszám fenntartásában a vadásztársaságok érdekeltek, ezért a vadállomány kis mértékű csökkenése is a ragadozókkal szemben haragot táplálja. Somogy egyike hazánk azon tájainak, ahol a Balkánról visszatelepülő aranysakálok leginkább elszaporodtak. Míg 2005 tájékán százat lőttek ki belőlük a megyében, az idei vadászati szezonban már hatszázötvenet.