Közélet

2014.09.26. 14:05

Súlyos örökség, és az elmúlt nyolc év - Gelencsér leköszönt

Közös fotó készítésével kezdődött a négy éves ciklus utolsó megyei közgyűlése pénteken délelőtt Kaposváron. A vármegyeháza nagytermében aztán az érdemi munkára napirendi pontonként kicsit több, mint egy percet fordított a testület, a tizenegynéhány napirendi pont megtárgyalása nem tartott tehát sokkal tovább, mint tíz perc.

Márkus Kata

Ezt követően bemutatkozott a közgyűlés tagjainak Neszményi Zsolt, a július elsején kinevezett új somogyi kormánymegbízott. Majd Gelencsér Attila közgyűlési elnök köszönt el munkatársaitól és a somogyiaktól, végül zárt ülésen döntöttek a legrangosabb somogyi elismerések adományozásáról.



Hozzászólás egyáltalán nem, kérdés is talán egyszer hangzott el a  megyei közgyűlés elé terjesztett napirendek kapcsán pénteken, a négy éves ciklus utolsó megyei közgyűlésén. A képviselők előterjesztést hagytak jóvá egyhangúlag a Somogy Megyei Területfejlesztési Tanács által támogatott pályázatok befejezett beruházásairól. Összesen hat beruházásról szólt a napirend, a somogyacsai önkormányzati utak kátyúzásáról, a nagycsepelyi művelődési ház tetőszerkezetének felújításáról, teljes fűtéskorszerűsítéséről, fedett teraszának felújításáról, valamint a falubeli járdafelújításról. Somogyjádon befejeződött a Béke utcai járda felújításának első üteme, Jutában pedig a többfunkciós polgármesteri hivatal nyílászárócseréje.

Szó esett a közgyűlésen Somogy megye eddigi nemzetközi tevékenységéről, s a 2014-2015. évi tervekről is, melyeknek a részletei nagyban függnek a megjelenő pályázatoktól és a 2015-ös költségvetésbe tervezett összegektől az előterjesztés szerint. Annyi bizonyos, hogy továbbra is cél a testvérvárosi találkozók elősegítése, esedékes például egy hargitai látogatás, s előzetesen egyeztettek már a Rhein-Neckarból érkező delegáció fogadásáról is.
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkájáról és a megyei képviseletéről szóló előterjesztésben felsorakoztatták a tavalyi és az ez évi elvégzett feladatokat, a BFT 2013-ban 220 millió forint fejlesztési forrással rendelkezett. Ebből fejlesztették a vízparti és egyéb közösségi területeket, támogatták a vízbiztonságért, közbiztonságért felelős szervezetek turisztikai többletfeladatainak ellátását, s a kiemelt rendezvényeket. Az idén pedig két különböző fejlesztési forrás áll rendelkezésükre, 220 milliós fejlesztési forrás a 2014. évi költségvetés terhére, valamint 101 millió forint egyedi szennyvízelvezető rendszerek támogatási forrása a 2013. évi költségvetés maradványa terhére.


Fejlődést és biztonságot akart a megye az elmúlt nyolc évben

Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés nyolc év után leköszönő elnöke szívszorító pillanatnak nevezte búcsúzását a közgyűlés tagjaitól. Beszéde első részében időutazásra hívta egykori kollégáit, a nyolc évvel ezelőtti átadás-átvétel csalódásait, nagy nehézségeit ecsetelte, melyek közül a legsúlyosabb hagyatéknak azt nevezte, hogy a választói elvárások köszönőviszonyban sem voltak a megyék akkori lehetőségeivel. – Ehhez képest 2012-re nulla forint lett Somogy adóssága – mondta Gelencsér Attila –, s fejenként 680 ezer forintnyi forrást hívtunk le négy év alatt. S mostanra Somogy első lett az országban a béremelés tekintetében. Ugyan a bérszínvonalban a középmezőnyben foglal helyet a megye, ám a béremelés tekintetében első Somogy: a 6,9 százalékkal keresnek többet a somogyi munkavállalók.
Gelencsér Attila ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ha a következő uniós ciklusban az ország rendelkezésére álló forrásokat nem tudjuk arra fordítani, hogy az ország önmagát fenntartani, fejleszteni tudja, akkor „ez a hajó 25, 50 vagy akár 100 évre fog elmenni”!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!