Közélet

2014.10.26. 15:57

Bornemissza huszárkocsma, koszorúzás és díszlövés

Kinyitott a Bornemissza János huszárkocsma, csatalángost sütött a Zsebeházi hadtápbanda, a huszárkonyhán vadétkek főttek, volt koszorúzás, megemlékezés, vers és díszlövés.

F. I.

Tengődre vonultak a hagyományőr csapatok a két évtizedes múltra visszatekintő Zsebeházi Napokra.
A tengődi születésű Zsebeházi István, Kossuth Lajos huszárkapitánya a ''48-as forradalom előtt tíz évig Lengyelországban szolgált, majd a császári hadsereg hivatásos katonájából lett a szabadságharc egyik tisztje. Az 1860-as évek elején visszatért Tengődre mint jegyző és itt is temették el 1866-ban. Tengőd nevezetessége továbbá a honalapítás-kori temető, vagy a török időből Bornemissza János várkapitány alakja. Egyébként Zsebeházi István ugyanúgy Sándorhuszár-egyenruhát viselt, mint a Tengődre is felvonuló mai Történelmi Lovas Egyesület. A összejövetel központja hagyományosan a szellemház, ami egy tornácos parasztház, valaha református parókia, s a hagyományőrzők azért nevezték el éppen így, mert különös jelenségek tapasztalhatók benne: állítólag ketyeg az óra, pedig egy sincs a falon, hangok hallatszanak a padlásról, megmozdulnak a szekrények...



Zsebeházi István huszárkapitány sírjánál koszorúztak, az istentiszteletet pedig megemlékezés követte a két világháború emlékművénél. Mindezt a sütő-főzőverseny értékelése és a haditorna oldotta föl, no meg a hajnalig tartó táncház a Békás bandával, hol máshol, mint a szellemházban.

Címkék#Tengőd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!