Közélet

2014.10.31. 07:59

Ítélőtábla: szervezett a polgármester, de nem lesz új választás

Mégsem kell megismételni az önkormányzati választást Kéthelyen, a Pécsi Ítélőtábla elutasította a helyi Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt kérelmét. A kormánypártok polgármesterjelöltje kifogásolta, hogy riválisa előre egyeztetett időpontban szállíttatott választópolgárokat a szavazókörhöz. Csupán öt szavazó szállítása volt bizonyítható, s mivel a független Molnár Balázs 300 szavazat különbséggel nyert, a jogsértés a választás eredményére érdemben nem volt hatással.

Sonline

A bíróság a honlapján közzétett végzéssel részben megváltoztatta a Somogy Megyei Területi Választási Bizottság döntését, részben érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kérelmet.

A kormánypártok polgármesterjelöltje azért kérte a bizottság határozatának felülvizsgálatát, s azzal a választás megismétlését, mert úgy találta: a polgármester-választáson győztes független Molnár Balázs és a független képviselőjelöltek törvényt sértettek, amikor minden háztartásba olyan szavazólapformát juttattak el, amely kizárólag a függetlenek neveit tartalmazta. Ezzel tévesen azt a látszatot keltették, hogy csak rájuk lehet szavazni. A kérelmező kifogásolta, hogy riválisa előre egyeztetett időpontban szállíttatott választópolgárokat a szavazókörhöz, az ugyanis nyilvános felhívás közzétételének minősül, ezért jogsértő.
Nehezményezte továbbá, hogy szórólapokon valótlanságok jelentek meg a munkájával kapcsolatban, s azt is, hogy a kampány során a jelöltek plakátjait folyamatosan felülragasztották a helyi hirdetőtáblákon. Ezt ellenfele elismerte egy Facebook-bejegyzésben.



A bíróság a felülvizsgálati eljárás szabályainak figyelembevételével a kérelemnek csak a szavazók szállítására vonatkozó részét vizsgálhatta. Ezzel kapcsolatban kimondta: Molnár Balázs megsértette azon tilalmat, amely szerint a szavazóhelyiséghez való szállításra nyilvános felhívás nem tehető közzé. Szankció alkalmazását azonban nem tartotta indokoltnak az ítélőtábla.
A táblabíróság nem semmisítette meg a választás eredményét, mert csupán öt szavazó szállítása volt bizonyítható, s mivel Molnár Balázs 300 szavazat különbséggel nyert, a jogsértés a választás eredményére érdemben nem volt hatással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!