Közélet

2014.12.26. 16:00

Ajándék a hajléktalanoknak az újjávarázsolt menedékhely

Ajándék az újjávarázsolt siófoki menedékhely is a hajléktalanoknak; csaknem százmillió forintot költöttek rá uniós támogatás révén.

Fónai Imre

– Névre szóló bögrét kaptunk, nézze! – mutatja Laci a konyhában a karácsonyi ajándékukat. Ajándék volt az újjávarázsolt siófoki menedékhely is a hajléktalanoknak; csaknem százmillió forintot költöttek rá uniós támogatás révén. Szinte minden lakó bele is szövi a mondandójába, hogy mennyire büszkék rá. – Éjjel-nappal tévézhetünk az étkezőben, komfortos fürdő, hatalmas konyha, hűtőszekrények, elektromos tűzhely, mikrosütő és a legnépesebb szoba is csak ötszemélyes – vezet végig pár perc alatt József, akit nemrég a siófoki hajléktalanok szószólójának tituláltunk; az anno állattenyésztő mérnökként végzett hajléktalant az egyik városszéli vasúti váróban látogattuk meg, még mielőtt kinyitott a menhely. Hajléktalanszálló, a felújítás óta ez illik rá inkább.

Ünnep van most éppen a szállón, Tibor zakót is öltött, sőt, nyakkendőt kötött, hiszen ő a karácsonyi műsor vezetője, és maga is mond két verset. Meg Magdika, aki Babitstól szaval egy megható karácsonyi költeményt, majd elárulja, hogy mindig ő szaval. – Három telet én is bent töltöttem, most albérletben vagyok – így Magdika. Arról, hogy ez lehet-e cél minden bentlakó számára, azt feleli: – Nehéz, nagyon nehéz ez, velünk „lakcím nélküliekkel” nemigen állnak szóba a munkáltatók.

Rossz helyen, rosszkor írt alá egy papírt, Magdikát például ez juttatta a fedél nélküliek közé. Józsefről már megírtuk, hogy egy krízishelyzet, amiben senki sem segített neki. De itt most, azt mondja, nem ő a lényeg, rá is mutat egy fiatalemberre, azzal: – Ugye  nem úgy néz ki, mint egy hajléktalan? Na persze, az előítélet!
Zsoltról valóban senki sem mondaná meg. – Huszonkét éves vagyok, néhány hete alszom a szállón, hirtelen munkanélküli lettem, az albérletet nem tudtam fizetni és itt találtam magam. A családommal nem tartom a kapcsolatot, amikor szakítottam velük, azt mondtam: megélek én a saját lábamon is.

Jönnek közben a ferences szegénygondozó nővérek és nemcsak jó szót és igét, hanem maguk készítette aprósüteményt is hoznak, jönnek a Bányász Női Karból is négyen énekelni, a városvezetés jókívánságait Potocskáné Kőrösi Anita alpolgármester tolmácsolja, a kiliti asszonyok süteményt sütöttek az idén is, egy zamárdi vállalkozó, ahogyan évek óta, most is a halászlét hozta, mások almát, banánt. Hogy ünnep legyen a szállón is. Ötvenen veszik igénybe mostanában a siófoki nappali melegedőt, negyvenen töltik az éjszakát a menhelyen, tudjuk meg Csák Tivadarné szakmai vezetőtől. Összehasonlítás képpen: a jóval népesebb megyeszékhelyen, Kaposváron is csak alig magasabbak ezek a számok.



– Emlékszik a régi műszaki boltra a víztorony tövében? No ott dolgoztam én is valaha – kezd a mesélésbe Tibor, a nyakkendős műsorközlő az ünnepség végeztével. – Engem itt mindenki csak Tájbornak ismer. Majdnem tíz éve vagyok visszajáró vendég, de legutóbb is voltam kint dolgozni Salzburgban, építkezésen. Sváb faluból származom, perfekt a németem. Két dologra vagyok büszke, arra, hogy eldobott csikkért nem hajolok le, a másik, hogy ilyen szép lett a mi kis szállónk. Vendéglátós végzettségem is van. A látszat néha csal, csak nem minden csaló látszik, ez is az én mondásom.

Címkék#siófok
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!