Közélet

2014.12.13. 06:40

Kerekes székkel az árokpartra kaszálni? Milliárdokat vesz el a kormány

Akár száz megváltozott munkaképességű is utcára kerülhet januártól Somogyban, ahol országos szinten amúgy is alacsony a fogyatékkal élők foglalkoztatása. A kormány ugyanis jövőre az eddigi 34 milliárd forint helyett csak 29 milliárddal támogatja a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó cégeket: a nagyjából 15 százalékos csökkenés pedig automatikus elbocsátásokat jelent majd.

Vas András

– Egy olyan területen, ahol amúgy is nagyon alacsony a foglalkoztatottság – mondta Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségnek (MEOSZ) elnöke. Idehaza ugyanis a súlyosan sérültek 11-12 százaléka dolgozhat hivatalosan – ez nagyjából a román vagy a bolgár szint... –, egyes nyugat-európai országokban viszont 52-54 százalékos ez az arány. – A megyében mindössze két önálló foglalkoztató működik – tette hozzá Hegedüs Lajos –, a többi valamilyen fővárosi cég helyei telepe. Összesen nagyjából 500-600 főt alkalmaznak, azaz, ha csak arányosan nézzük, akkor is 75-90-en az utcára kerülhetnek.
Ez a szám azonban ennél több is lehet, hiszen a támogatási keretre pályázni kell, s nem tudni, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter milyen elvek mentén dönt majd, azaz elképzelhető, hogy a megyében az átlagos 15 százaléknál magasabb lesz az elbocsátás.



– Mindig a szakminiszter dönti el, melyik cég hány embert foglalkoztathat – folytatta a MEOSZ elnöke. – Jelenleg nagyjából negyvenezer embernek jelent valamilyen megélhetést az ilyen munka, megjegyzem, alig minimálbérért dolgoznak.
A cégekkel ugyanis még mindig a 2011-es minimálbér alapján számol el az állam, vagyis az évek óta 34 milliárdos támogatás három esztendeje reálértékében folyamatosan csökkent, ám jövőre már nominálisan is kevesebbet ér majd. Cseppet sem mellékesen az eddigi pénz nagyjából fele adó és járulékok formájában vissza is került az államkasszába, az elvont ötmilliárd forint pedig a költségvetés 0,2 ezreléke, viszont a társadalom öt százalékát jelentő csoportot érint...

– A kormány szerint uniós forrásokból nemcsak kipótolják az elvonást, de több is jut majd az érintetteknek – jegyezte meg Hegedüs Lajos. – Csakhogy az ezzel kapcsolatos EU-s szerződések még alá sincsenek írva, s az illetékes államtitkár szerint is csak az év második felében lesz belőlük pénz. Viszont a január az év első hónapja, ráadásul alig több mint két hét múlva itt van... Saját erőből a cégek nem tudják megelőlegezni a pénzeket, minthogy arra sincs sok remény, ha az eddigi alkalmazotti létszámhoz képest kevesebb fő után kapnak támogatást, a többieket megtartsák, s önerőből fizessék.

A megváltozott munkaképességűeket alkalmazó cégeket tömörítő Védett Szervezetek Országos Szövetsége szerint országos szinten tízezren veszíthetik el állásukat. Hegedüs Lajos szerint ráadásul olyanok, akiknek esélyük sincsen a munkaerőpiacon, hiszen súlyosan sérültek: vakok, siketek, értelmi sérültek vagy mozgáskorlátozottak. Miután a fogyatékkal élők között utóbbiak a legnépesebb csoport, értelemszerű, hogy számszerűen őket érinthetik leginkább a leépítések. Ráadásul sokan január 1-től december 31-ig élő egy éves szerződéssel rendelkeznek, éppen a támogatási forma miatt, ám mivel a miniszter még nem hozta nyilvánosságra a jövő évi keretszámokat, egyáltalán nem tudják, lesz-e munkájuk az új évben.
– Megkerestünk országgyűlési képviselőket, segítsenek lobbizni, legalább az eddigi pénzt kapják meg az érintettek – tette hozzá a MEOSZ elnöke –, de ők is a majdani uniós támogatásokra hivatkoztak. Melyekről nem árt tudni, jellemzően az új munkahelyek létrehozását dotálták, nem pedig meglévők megtartását.

Több szakember attól tart, a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégektől kiesőket a közfoglalkoztatás felé szeretné terelni a kormány, a terület ugyanis az eddiginél nagyobb összeget kap a költségvetésből. A fogyatékkal élőket képviselő szakszervezet szerint teljesen abszurd, hogy a közmunka erre is megoldást jelenthet.
– Konkrétan ilyen kijelentés nem hangzott el – mondta Hegedüs Lajos –, de nem is megvalósítható: ezek a sérült emberek közfoglalkoztatásban szinte nem alkalmazhatóak, hiszen ott alig van olyan feladat, melyet el tudnak végezni. A közmunka jellemzően közterületen, árokparton, erdőben jelent elfoglaltságot: azt hiszem, izgalmas látvány lenne egy leveleket sepregető vak, vagy egy árokpartot kaszáló kerekesszékes...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!