Közélet

2015.02.01. 08:10

„Kiherélték az önkormányzatokat” - az expolgármester vallomása

Ha valakiben túlteng a szociális érzékenység, ha nem bírja elviselni a folyamatos jogkörszűkítést, akkor ki kell szállni. Ezt mondja Molnár Árpád, aki azok után, hogy Siófokon az első, majd némi kihagyás után Balatonszabadiban három ciklusban is polgármesterkedett, októberben visszament Dombóvár főépítészének.

Fónai Imre

– Merthogy – ki gondolná – Dombóvárról négy évnyi fizetés nélküli szabadságra engedték el...
– Igen, mert az utolsó ciklusban már csak főállásban polgármesterkedhettem Balatonszabadiban, előtte még megtehettem ezt másodállásban is, úgy, hogy párhuzamosan Tab főépítészi feladatait is elláttam – felelte Molnár Árpád.

– Vagyis mindig hagyott egy menekülő utat...
– Így is lehet mondani. Azt viszont már határozottan eldöntöttem, méghozzá jóval tavaly október előtt, hogy nem indulok újra. Ha valakiben túlteng a szociális érzékenység és ezt meg is akarja őrizni, ráadásul az önkormányzatok jogköreit is folyamatosan szűkítik, akkor ki kell szállni. Ha lenne egy ingerküszöböm, ami alatt nem akarom meglátni a problémákat... De nincs. Látom, egyre több kicsi megy reggelente úgy óvodába, hogy nem kapott odahaza reggelit, és nem cigányokról beszélek. Egyre nagyobb problémákat okoz a családokban az eladósodás, a munkanélküliség. Hiába a Balaton, Siófok közelsége, de hiszen Siófokon is jól észrevehetően alakul egy masszív szegény réteg.

– 1990-ben nyilván nagy reményekkel vágott bele Siófokon. Hogyan került a politikába?
– Nagyon fiatalon lettem főépítésze Siófoknak, akkor, amikor az 1984-ig érvényes balatoni építési tilalmat éppen enyhítették, arra hivatkozva, hogy javult a Balaton vízminősége. Elkezdtük megírni a város első modern rendezési tervét. Ahol lehetett, újra megengedtük az építkezést, üdülőterületek felszabadításával próbálkoztunk. Tömegével kapták a kérelmezők az építési engedélyeket, azon voltunk, hogy a törvény határain belül minél többet megvalósíthassanak abból, amit szeretnének. Akkor ráadásul még nem óráról-órára változtak a szabályok, a salátatörvény ismeretlen fogalom volt, ha kijött egy rendelkezés, az kőbe volt vésve és pár évig biztosan ahhoz lehetett tartani magunkat. Sok ember problémáján igyekeztem segíteni, így keveredtem az ellenzéki mozgalmak közelébe. Megszerveztük az MDF siófoki csoportját.

– S mire polgármester lett, már nem volt MDF-tag...
– A helyi Fidesz, SZDSZ és MSZP is támogatott, a polgármestert 1990-ben még a képviselő-testület választotta, az előzetes egyezkedés során tehát mindegyik fél számára elfogadható, konszenzusos jelölt lettem. Ahhoz azonban ragaszkodtam: nem engedem a testületben a pártpolitizálást – ez négy évig többé-kevésbé sikerült is. Az MDF-től pedig a négyigenes népszavazás távolított el. Lezsákék, Csurkáék irányvonalával nem értettünk egyet Siófokon, addigra már vagy háromszáz fős tagságunk volt, ekkor azonban jó néhányan visszaküldtük a tagkönyvünket.

– Aztán a négy év lejáratkor már ki is szállt...
– A ciklus vége felé már jöttek a próbálkozások pártszínekből: intézzünk el ezt-azt, lehet-e telek ennek, vagy annak, én meg mondtam, nem lehet. Az akkori közlekedési miniszter levelet is írt, siófoki nyaralójának az utcáját kellett volna leaszfaltozni, de visszaírtuk neki: a ciklus elején eldöntöttük, mikor, melyik utcára kerül sor és ettől a miniszter kedvéért sem térünk el. Azt hiszem, a levélbe beleírtuk még azt is: a régi világban volt szokás, hogy aki potentát, az el tudott intézni ezt-azt.

– Azt hitte akkor, hogy nem tér vissza soha többé az a világ?
– Persze, fiatal és naiv voltam, fel sem mertem tételezni, hogy visszajönnek még azok az idők...

– Később többször is felmerült, hogy visszatér, indul a siófoki polgármesterségért...
– Bennem soha. Igaz, hogy többször is megkerestek, nagy volt a nyomás rajtam, de egyértelműen elutasítottam a felkérést. Elsősorban azért, mert jól érzékelhetően megerősödött a pártpolitizálás és az nekem nem tetszik, hogy helyi szinten is pártalapon politizálnak. Az azóta eltelt időszak csak megerősített ebben, országos szinten és helyben is.

– Csak nem a jelenlegi siófoki helyzetre utal?
– Akár arra is. Ha a polgármester örökös alkukra kényszerül, abban egyrészt föl lehet őrlődni, másrészt kénytelen föladni olyan elveket is, amiket erkölcsileg képvisel; a szünet nélküli csatározásban folyton áldozatokat kell hozni. Azt azonban nem szabad elfejteni, hogy a polgármester legitimációja mennyire erős tud lenni, nem beszélve arról, hogy a felelősség mindig a polgármesteré.



– Már Balatonszabadiban sem tudná csinálni?
– Nem, mert én abban hiszek: a helyi dolgoknak helyben kell eldőlni, ez nyugaton, Skandináviában ma is alaptörvény. Mert így a leghatékonyabb. A mai erőteljes hatalom-központosításnál a nyolcvanas évek legvégén is több szabadság volt, a rendszerváltást megelőző két-három évben már azt mondták fölülről: intézzétek helyben a dolgaitokat. Nem hagytuk azt a fajta gondolkodást beágyazódni, hogy amit csak lehet, oldjunk meg helyben, de minél hatékonyabban, ne pazarló módon. Engedni kellett volna, hogy kiforrjon, fejlődjön a rendszer, az elmúlt huszonöt évünk arról szólt, hogy semmit sem engedtünk kifejlődni, mert mindig jött valaki, aki odavágott, megváltoztatott mindent. Így nem lehet egyről a kettőre jutni. Nem is jutottunk, a környező országok is sorra hagynak el bennünket, azért is, mert a politika nem folyik bele annyira a mindennapjaikba, nem telepszik úgy rájuk, mit nálunk. Unokatestvérem Szlovákiában él, orvos, gondolkodott ő is, hogy külföldre megy, de közben a korábbi 3-400 eurós kezdő fizetést 1800-ra emelték és máris nem akar elmenni. Nálunk mostanra „kiherélték” az önkormányzatokat, lassan amolyan gameszek lesznek, fizetik a közvilágítást, ürítik a kukákat, lenyírják a temető füvét. Ez már nem önkormányzás. Pedig a legnagyszerűbb az a földközeli szabadság, ahol túl sok szabályra sincs szükség, nem kell megtiltani, hogy kivágja a polgár az utcán a fát, mert eszébe sem jut, hiszen jól tudja, mennyire fájna neki, ha vele csinálná ezt a szomszédja. Ügyek mentén politizálni helyben, nem pártutasításra, nekem ez az örök ideám. Siófok amerikai testvérvárosában, a kaliforniai Walnut Creekben ha jól emlékszem, négy tagú volt a várost vezető tanács és két évente változott a polgármester személye, azaz érdeke se volt, hogy korrupt legyen, számonkérhető maradt, nem is akarta a másikat kicsinálni. De persze ez már a demokrácia egy magasabb foka.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!