Közélet

2015.02.19. 08:02

Százmilliós spórolás: a közmunkásokkal csodát lehet tenni

Kecskés Gábor ságvári polgármester nem érti azokat a településvezető kollégáit, akik szerint a közmunkásokkal nem lehet hatékonyan dolgoztatni.

Fónai Imre

Ahol kétszáz méter árok kitisztítása, majd újrakezdése csupán a közmunka egész évben, ott nem a közmunkással, a közmunka-rendszerrel van baj. Ez a véleménye Kecskés Gábor ságvári polgármesternek, aki nem érti azokat a településvezető kollégáit, akik szerint a közmunka haszontalan, a közmunkásokkal nem lehet hatékonyan dolgoztatni.

Ságváron most éppen járdát épít az önkormányzat közmunkásokkal kiegészített építőbrigádja a falu közepén.
– Olyanok is akadnak most is közöttük, akik évekig nem dolgoztak, akik nagyon mélyről jöttek föl, de néhány hét után fölvették a tempót – így Kecskés Gábor. – Mi Ságváron azt találtuk ki sok évvel ezelőtt, hogy létrehozunk egy amolyan Gamesz-jellegű önkormányzati szervezetet, amibe felvettünk különböző végzettségű iparosokat a festőtől a kőművesen át a burkolóig, lakatosig. Mindegyikkel elvégeztettük a kisgépkezelői tanfolyamokat, tudnak tehát traktort vezetni, füvet nyírni. És nemcsak a saját szakmájukhoz illő feladatot kell elvégezniük, hanem mindenhez érteniük kell. E néhány szakihoz csatlakozik állandó jelleggel tizenöt-húsz közmunkás, ezzel a csapattal így már szinte „csodát” lehet tenni a faluszépítés-karbantartás terén és a spórolás jegyében.

Ravatalozó- és öltözőépítés, a községháza, az óvoda és az iskola felújítása, fásítás, járda- és csapadékvízelvezető-építés, kátyúzás – sorolja a ságvári polgármester a teljesség igénye nélkül, hogy a kis helyi csapat miben vett és vesz részt. Úgy számol a településvezető, hogy évente akár százmillió forintot is megtakaríthatnak így. Kisebb munkákra nem keresnek külső vállalkozókat, a nagyobb léptékű pályázatok esetén pedig besegítenek a kivitelezőnek, olyan apróbb munkákat végeznek el önerőből, melyek nem részei a pályázatnak. Vagy például összegyűjtik a nyesedéket a faluban, ami darálás után a faaprítékkal működő biokazánba kerül az óvodánál és a községházánál, ez jelentősen csökkenti a község gázszámláját.

– Több évtizedig voltam vállalkozó, én ezzel a szemlélettel azt szűrtem le magamnak, hogy egy Ságvárhoz hasonló kistelepülésen anyagbeszerzőnek, sofőrnek, munkairányítónak kell lenni a polgármesternek és csak ez után faluvezetőnek – magyarázza Kecskés Gábor. – Az ezzel járó teendőket, vesződséget, vagy éppen adminisztrációt persze fel kell vállalni. Panaszkodni, íróasztal mögé ülni könnyebb, engem nagyon ritkán lehet megtalálni a községházi irodámban... Örülni kell inkább a közmunkának, hogy van ilyen lehetőség, és a faluszépítésen meg a spóroláson túl azt is meg kell látni: eredmény az is, ha csak minden második embert vissza tudunk vezetni a rendszeres munkához, még ha kevés is érte a fizetség.



Ságváron hat-hétmillió forint kifizetését tervezik az idén segélyezésre, a polgármester szerint akit csak lehet, munkára szeretnének bírni, „kis településen a segélyezettek köre is szűrhető azzal, hogy tudjuk, ki viszi kocsmába, annak nem adunk”, a közmunkásokra meg ő is és a brigádvezető is figyel, lazítani nem lehet, föl kell venni a tempót...

Létkérdés, vagy statisztika-javítás?

„A közmunkaprogram nem adja meg a benne részt vevőknek az emberi méltóságot, helyette közösségi munka bevezetését kezdeményezi a Jobbik, az eddig közmunkaprogramra szánt pénzt egyes cégek kapnák meg, amelyek így több munkavállalót alkalmazhatnának” (Varga-Damm Andrea, Jobbik)
„A munkanélküliség csökkentésére nem megoldás, csupán a foglalkoztatási statisztikák javítására elegendő” (Dóra Ottó polgármester, Salgótarján, MSZP).
„Létkérdés az emberek leszoktatása a segélyekről. Aki azt mondja, a közmunka nem értékteremtő, az csak a lapátot-seprűt támasztó közmunkásig lát el.
Az nem érték, hogy több ezer tonna hulladéktól szabadítják meg évente Miskolcot? Vagy az, hogy burkolt csapadék- és belvízelvezető rendszereket építenek? (Kriza Ákos polgármester, Miskolc, Fidesz-KDNP).
„Amíg normális munkalehetőségek nincsenek, a közmunka jobb a segélynél” (Dorogi Sándor balatonszárszói polgármester, független).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!