Közélet

2015.05.25. 11:49

Az idén 150 éves a teleki református templom

A teleki református templom tatarozását utoljára még a nyolcvanas években végezte el egy német építési vállalkozó, ám a hajlék ma újra renoválásra szorulna.

F. I.

Az idén 150 éves a teleki református templom; a helyi önkormányzat, valamint a református és katolikus gyülekezet erre az ünnepi alkalomra időzítette az elszármazottak találkozóját is, melyre százötven meghívót küldtek ki a kicsiny zsákfaluból.



Hajdú Zoltán Levente református lelkész és Tomanek Péter plébános szolgált az ökumenikus istentiszteleten, melyre több évtized óta először telt meg a református templom. Kis harangja ennél is idősebb, 225 éves, külső tatarozását utoljára még a nyolcvanas években végezte el Jakob Scheer német építési vállalkozó, ám a hajlék ma újra renoválásra szorulna. Különlegessége, hogy az orgona fölé építették a szószéket.

Műsort a teleki ünnepen a Kapusné Dojcsák Edit által vezetett Balatonföldvári Baráti Kör hat tagú kórusa adott, és három, Telekiben, Telekiről íródott vers is elhangzott. A kultúrházban szeretetvendégség zárta az összejövetelt.

Címkék#Teleki

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!