Közélet

2015.08.14. 07:52

Balatoni bringaút: pénzt a felújításra!

A bicikliútnak ugyan az állam a tulajdonosa, de a kezelése az érintett települések feladata. Melyek erre a célra nem kapnak támogatást.

F. I.

Vegyék végre figyelembe a kerékpárosok igényeit is a balatoni bringaút felújítása során – szakmai szervezetek mellett az LMP is ezt szorgalmazta a minap annak kapcsán, hogy a kormány az ígéretek szerint kiemelten kezeli a Balaton-körüli kerékpárút korszerűsítését és e mellett elkészültek a Budapest-Balaton bringaút tervei is.



Az LMP szerint jól hangzik, hogy a Balaton körül több mint 200 kilométer kerékpárút vezet, csakhogy nagyon sok helyütt rossz az állapota és ez a veszélyes, nagy forgalmú főutak felé tereli a kerekezőket. Nemrég beszakadt egy fahíd az északi parton egy kerékpáros alatt. A bicikliútnak ugyan az állam a tulajdonosa, de a kezelése az érintett települések feladata. Melyek erre a célra nem kapnak támogatást, néhány helyütt meg is lehet nézni, milyen állapotban van az út...

Több szervezet is jelezte már, hogy a nyomvonalat néhol nagyon rossz helyen vezetik, hiányoznak a kapcsolódó létesítmények és sürgős megoldásra vár a fenntartás finanszírozása.
A Balaton körül bringázók nagyon várják a kormány felújítási programját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!