Közélet

2015.08.03. 18:48

Nem emelnek vádat Suchman Tamás ellen

Nem emelnek vádat a Horn-kormány egykori privatizációs minisztere ellen, mert a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy éves vádemelési halasztást adott Suchman Tamásnak. Ezt azzal indokolták, hogy figyelembe vették az egészségi állapotát, ugyanakkor pártfogót rendeltek ki mellé.

K. G.

A gyanú szerint Suchman Tamás tavaly a párttársára, Harján Dávidra támadt a marcali piacon, és szétvert egy aláírásgyűjtő pultot. Harján Dávid, az MSZP somogyi listáján induló politikus a társaival az utcán gyűjtött aláírásokat, amikor megjelent Suchman Tamás. Harján elmondása szerint felelősségre vonta, hogy mit keres az ő városában, és felborította a pultot. Harján akkor azt nyilatkozta, hogy még a barátnőjét is meg akarta ütni Suchman, majd három percet adott nekik, hogy eltűnjenek. Emiatt tettek büntető feljelentést tettek ellene.



Megkerestük Harján Dávidot, aki szerint ez a lehető legnormálisabb végkifejlete az ügynek, mert nem akarta Suchman komolyabb megbüntetését, a feljelentéssel csak azt akarták elérni, hogy befejeződjenek az erőszakos kitörések. A célt elérték, mert azóta nyugalom és béke van az MSZP somogyi szervezetében, tette hozzá. Megkérdeztük Suchmant Tamást is, ő azt mondta, hogy később írásban fog reagálni a történtekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!