Közélet

2015.09.21. 16:49

Adó egy százalék: örömkönnyek az értesítés után

A Somogy megyei civil szervezetek részére az országosan felajánlott összeg meghaladta a 121 millió forintot, ez a tavalyi évhez képest 12 százalékos növekedést jelent – tudtuk meg a NAV-tól. – Az idei évben a Somogy megyei adózók közül több, mint 37 ezren ajánlották fel az adójuk 1 százalékát civil szervezetek részére, ez a tavalyi évhez képest csaknem 2,5 százalékos növekedést mutat. Az érvényes nyilatkozatokban megjelölt kedvezményezettek száma viszont itt is csökkent, míg országosan 31 ezer 302-ről 25 ezer 150-re, addig Somogyban 800-ról 769-re.

Márkus Kata

Örömében elsírta magát annak a civil szervezetnek a vezetője, amelyik a legnagyobb összeget, több, mint hatmillió forintot kapta az idén Somogyban az 1 százalékos felajánlásokból. Ám a közelmúltban nyilvánosságra hozott adatokból az is kiderül, nem véletlen, hogy egy másik, szintén kedvezményezett somogyi civil szervezet vezetője úgy nyilatkozott: tovább kell dolgozniuk azon, hogy megszólítsák azokat, akik még mindig nem ajánlották föl 1+1 százalékukat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss adataiból ugyanis kiderült, még mindig csak az adózók nagyjából fele élt ezzel a lehetőségével.



A NAV augusztus 28-i összesítése alapján 4 millió 124 ezer magánszemély nyilatkozhatott volna adója 1 százalékáról, ők összesen 25,5 milliárd forintról rendelkezhettek volna. Ehhez képest 2 millió 158 ezer magánszemély tett érvényes nyilatkozatot 13,46 milliárd forint értékben, ami az elvi keret csupán alig több, mint a fele.
– Továbbra is azon kell dolgozunk, hogy olyanokat is megszólítsunk, akik eddig nem ajánlották föl adójuk egyszázalékát senkinek – mondta el érdeklődésünkre Völgyi Rita, a kaposvári Vadvirág Alapítvány ügyvezetője. – Az idén 409 ezer forintot ajánlottak föl alapítványunknak az adózók, ez egy kicsit több, mint az elmúlt években. Ez az összeg számunkra minden évben egy ajándék, amiből megengedhetünk magunknak olyasmiket is, amikre egyébként nem lenne forrásunk. Segít pótolni az esetleges hiányosságokat, ebből a pénzből olyan gyerekeknek is tudunk segíteni, akik nem tudnák kifizetni a foglalkozások díjait. Reményeink szerint jut majd a pénzből eszközbeszerzésre és innovációra is, például olyan dolgokra, mint a Tanulás Könnyítő Programunk, mely a városban és a régióban is több helyen elérhető már.

Országosan sem az érvényes nyilatkozatok száma, sem a felajánlott összeg, sem az egy érvényes nyilatkozatra jutó átlagos felajánlás összege nem nőtt számottevően az elmúlt három évben. Előbbi 3 millió 400 ezer körül mozog, a felajánlott összeg 13 milliárd körüli minden évben, az egy érvényes nyilatkozatra jutó átlagos felajánlás összege pedig háromezer-kilencszáz forint körül mozog. Somogyban viszont javuló tendencia mutatkozik: a Somogy megyei civil szervezetek részére az országosan felajánlott összeg meghaladta a 121 millió forintot, ez a tavalyi évhez képest 12 százalékos növekedést jelent – tudtuk meg a NAV-tól. – Az idei évben a Somogy megyei adózók közül több, mint 37 ezren ajánlották fel az adójuk 1 százalékát civil szervezetek részére, ez a tavalyi évhez képest csaknem 2,5 százalékos növekedést mutat.

Az érvényes nyilatkozatokban megjelölt kedvezményezettek száma viszont itt is csökkent, míg országosan 31 ezer 302-ről 25 ezer 150-re, addig Somogyban 800-ról 769-re. Jelentősen nőtt viszont 2015-ben az egy szervezet részére történt felajánlások összege Somogyban; meghaladta a 6,2 millió forintot, míg ez az összeg 2014-ben 5,6 millió forint volt. A pontosan 6 millió 247 ezer forintot az idén a Kutyatár Egyesület kapta támogatóitól.

– Megmondom őszintén, elsírtam maga örömömben, amikor megkaptuk az erről szóló értesítést – mondta Boncz Edit, a Kutyatár Egyesület vezetője. – Ez jóval több, mint amire számítottunk, és ráadásul ezt csaknem kétezer adózó ajánlotta föl. Én abban hiszek, hogy ez a munkának köszönhető, annak, hogy amit az ember csinál, azt hitelesen tegye. Ebből a pénzből olyan extra dolgokat tudunk megvalósítani, amire egyébként nem futotta volna. Egyértelműen fejlesztésre költjük a pénzt, most végre nem csak tűzoltómunkára jut majd. Az elsődleges cél a telep bővítése, hiszen az egy Kaposvár méretű városnak nem elég nagy. Újabb kenneleket fogunk építeni, de óvatosan kell terveznünk, mert ha nő a létesítmény befogadóképessége, akkor megnő a fenntartási költség is.

A legtöbbet a civilek kapják az adózóktól legkésőbb szeptember 30-ig

A 31 egyháznak az 1082 ezer érvényes nyilatkozat alapján 4,32 milliárd forintot ajánlottak fel az adófizető magánszemélyek az országban. A kiemelt költségvetési előirányzatra 330 ezer érvényes nyilatkozat érkezett, a felajánlott összeg meghaladja az 1,29 milliárd forintot. A civil szféra javára 2029 ezer érvényes nyilatkozat érkezett, és a 25 118 civil szervezet javára felajánlott összeg 7,85 milliárd forint. A felajánlott összeg nagyságáról a NAV 2015. szeptember elején elektronikus levélben tájékoztatta az érintett kedvezményezetteket. A felajánlott összegek kiutalását már megkezdték, a jogszabályban foglalt kiutalási határidő 2015. szeptember 30.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!