Közélet

2015.09.08. 18:33

Ezüst nyár: esküvő a táborban

Kilencvenöt somogyi szépkorú töltötte együtt az időt hat napon át Balatonszemesen a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének harminckettedik Ezüst nyár táborában.

F. I.

Stikel János elnöktől tudjuk: főleg a megye Balatontól távolabbi településeiről jöttek el a szépkorúak, akik igen tartalmas hat napot töltöttek el a táborban. Kirándultak hajóval, busszal és vonattal Füredre, Boglárra és Siófokra, hallgattak előadást az egészségről és a vallásról, Ki Mit Tud-on mutatták meg tudásukat, szalonnát sütöttek és esténként zenés-táncos mulatsággal zárták a napot.



– Esküvőt-lagzit is átélt a csapat Balatonszemesen – így az elnök. – Három éve, éppen az Ezüst nyár táborban ismerkedett meg egy idős pár, akik az idén egybekeltek és most a táborlakók előtt is megerősítették esküjüket egymásnak.
Stikel János arról is beszélt: Balatonszemesnek, Takács József polgármesternek fontos és megtisztelő, hogy évről-évre e településen tartják a nyárutói szépkorútábort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!