Közélet

2015.09.17. 20:14

Gyerekek és az Internet: bizalommal a zaklatás ellen

A hat-hétévesek jelentős része már rendszeres internethasználó, a tíz-tizenöt évesek kétharmada pedig már minden nap fellép a világhálóra, hetven százalékuk saját profillal rendelkezik valamelyik közösségi oldalon, s közülük minden másodiknak teljesen nyilvános az adatlapja névvel, hobbikkal, fotókkal, életkorral – derült ki egy friss felmérésből. Nem véletlen, hogy ötödüket már érte valamilyen zaklatás a világhálón keresztül.

Vas A.

Alapvetően a szülők felelőssége, hogy kontrollálják gyermekeik internet-használatát – mondta Szigeti Mónika kaposvári gyerekpszichológus –, legalábbis az általános iskola végéig, ugyanis a gyerekek egy bizonyos korig nem kezelik jól a határokat.
A szakember szerint a világháló megfelelő használatához is ugyanúgy példát kell mutatnia a szülőknek, mint az élet bármely területén, s ebbe beletartozik, hogy a gyerek milyen adatokat, fotókat oszt meg magáról és környezetéről.



Egy kutatás megállapította, a gyerekek saját bevallásuk alapján a leggyakrabban iskolai munkához kapcsolódóan, illetve házi feladatokhoz használják az internetet, emellett videókat, néznek, online játszanak, leveleznek-chatelnek, filmeket, zenéket töltenek le. Vagyis meglehetősen sok veszélyforrás tárgya is lehet a világháló, ezért lehetőség szerint ellenőrizni kell, milyen oldalakat látogatnak.
– Ehhez persze megfelelő bizalmi viszonynak kell kialakulnia a gyerek és a szülő között – magyarázta a gyermekpszichológus –, amit viszont már egészen kis korban meg kell kezdeni kiépíteni.

Ha ez megvan, a gyerek adott esetben magától megmutatja, milyen oldalakra kattintott rá, s a szülőnek lehetősége van elmagyarázni, miért nem szeretné, ha egy adott számítógépes játékkal játszana csemetéje, vagy miért nem tanácsos bizonyos honlapokat felkeresni. A megfelelő bizalom esetén az is hamar kiderül, ha a gyereket valamilyen zaklatás éri a világhálón keresztül.
– Sok esetben nem feltétlenül szexuális zaklatásról van szó – jegyezte meg Szigeti Mónika. – Nagyon sok esetben az internetre felrakott személyes dolgokat kommentálják a gyerek ismerősei negatívan, ami komoly veszély, ugyanis egy kiskamasz számára nagyon fontos a külvilág és a társak értékítélete, s a sok rossz visszajelzés a személyiség pozitív fejlődését is gátolhatja.

A szakemberek által bullyingnak nevezett – ismétlődő iskolai bántalmazás, mely nem feltétlenül fizikai, hanem lehet szóbeli vagy érzelmi is – jelenség tehát jelentős probléma, s gyakran a szülő számára – mivel a gyerek korából adódóan ki szeretné zárni az életéből – nehezen azonosítható.
– Ezért is szükséges az internetes felületek, a gyermek közösségi oldali profiljának valamiféle ellenőrzése – tette hozzá a gyermekpszichológus. – Ám a gyerek jelszavának kitalálása, s így oldalának feltörése nem megoldás, hiszen ha kiderül, még komolyabb ellenállásra számíthat a szülő,. Akkor már jobb egy ismerőst megkérni, hogy nézzen rá az adott oldalra. Ám a leghasznosabb megoldás, ha sikerül elmagyarázni a személyiség határait, vagyis mit szabad megosztani magáról az embernek, s mi az, amit nem tanácsos.

Címkék#Kaposvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!