Közélet

2015.10.21. 10:34

Busabomba a Balatonban: ha pusztulni kezd, az „látványos” lesz

Vissza kellene állítani a busa ökológiai halászatát – hangzott el az 57. tihanyi hidrobiológus napokon, melyről a balatontipp.hu tudósított. Vitál Zoltán, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos segédmunkatársa egy nagyobb kutatócsoport munkája alapján beszélt a busaállomány múltjáról és jövőjéről.

Fónai Imre

Azt újfent megállapították, hogy egyetlen vizsgált egyed sem származhat a legutolsó, 1983-as hivatalos telepítésből. – Korábban egyértelműen úgy tudtuk, hogy a busa a Balatonban nem szaporodik, de mára kiderült, hogy bizonyos időközönként a Balaton is alkalmas lehet a busák szaporodására. Ikraszórásra utaló jelek megfigyelhetőek, de a szaporodás mellett közvetlen bizonyítékot eddig nem sikerült találni, és a genetikai vizsgálatok sem igazolják, hogy a balatoni busaállomány természetes szaporodási közösséget alkotna.



Vitál Zoltán is úgy véli, hogy a busaállomány utánpótlásának jelentős része a vízgyűjtőn lévő halastavakból érkezhet, ahová még most is telepítenek busákat.

A szakember szerint ha nem tiltják be az idegenhonos halfajok tartását a vízgyűjtő területén, illetve a szaporodást nem tudjuk meggátolni, akkor egyre több busa lesz a tóban. – A Balaton csak bizonyos mennyiségű halbiomasszát képes eltartani. Mivel a busának ugyanaz a tápláléka, mint az ivadék halaknak, a többi halfajok állományai kisebbek lehetnek, ha nem csökkentjük a busa mennyiségét.

Tóth Viktor, a limnológiai intézet tudományos főmunkatársa arra figyelmeztetett: bár egyelőre nem pusztul a busa, de ha ez bekövetkezik, az igen „látványos” lesz...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!