Közélet

2015.10.05. 14:19

Migránsoknak hitték a közmunkásokat, rendőrt hívtak rájuk

Jutalomútra vitt két tucat közfoglalkoztatottat a bőszénfai polgármester a hétvégén, de a paksi ebéd előtt rendőrt hívtak rájuk egy parkolóban, mert migránsoknak hitték őket.

Szűcs Tibor

Bőszénfa Mohács, Paks, és Dunaújváros volt az úti célja huszonnégy bőszénfai közfoglalkoztatottnak szombaton, mert az önkormányzat a polgármester vezetésével jutalomkirándulásra indultak. A remek hangulatú kiruccanás a Tolna megyei városban döccent egy kicsit ebédidő táján.



– Egy helyi vendéglőben előre foglaltunk asztalt, amikor szerveztük a kirándulást, de valahogy sikerült jó tempóban mennünk, ezért valamivel előbb értünk a paksi étteremhez – mesélte el a történteket Nyitrai István polgármester. A közeli lakótelep mellett parkoltunk le a két kisbusszal, s bár tudtak előbb fogadni a vendéglátóhelyen, így is maradt egy félórás szabadidőnk. Alig telt el két-három perc, amikor megjelent egy járőrkocsi két fiatal rendőrrel, akik látva a Darányi Ignác Terv feliratú matricánkat a buszon, mindjárt mosolyogva, barátságosan mondták el, miért jöttek – emlékszik vissza a településvezető.

Kiderült, lakossági bejelentés érkezett, hogy migránsok vannak a lakótelep parkjában, legalábbis annak hitték a bőszénfaiakat. A rendőrök végül kedélyesen elbeszélgetve, de először a gépkocsivezetőket, majd végül mindenkit igazoltattak, ezután magukra hagyták a csapatot.
– Egy kicsit azért bántott minket a történet, keserű volt a szánk íze, hiszen a fiúk és a lányok is keményen dolgoztak egész évben, s bennünk motoszkált, hogy úgy látszik, olyan időket élünk, hogy mindenki mindenkit feljelent, de szerencsére a kirándulás hangulatát mindez nem törte meg. Hazafelé már ugrattuk is egymást a történtekkel – mondta Nyitrai István.

A polgármestertől megtudtuk, hogy a jó munkát jutalmazta az úttal, ahová nem tudott mindenki elmenni velük egyéb teendői, elfoglaltsága miatt, de a falu 36 főt számláló közmunkásai közül nem is mindenki mehetett, mert voltak olyanok, akinek munkavégzésével nem voltak elégedetek. – Sikeres éven vagyunk túl, mert amellett hogy három tucatnyi ember kaphatott a közfoglalkoztatás segítségével munkát, egy másfél millió forintos programkeretében útfelújítást, kátyúzást és padkafelújítást tudtak végezni a falu belterületi útján, rendbe tudták tenni a külterületi utakat, s az árkolás is elkészült. – Körülbelül hárommillió forint értékű munkán vagyunk így túl ebben a formában úgy, hogy falunak egy fillérjébe sem került – értékelte az esztendőt településvezető.

– Szombat délelőtt Pakson, a Barátság úton a Paksi Rendőrkapitányság munkatársai állampolgári bejelentés alapján több személyt igazoltattak, akik magyar állampolgárok voltak – tájékoztatott Molnár Ágnes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. – Az intézkedés során a rendőrök jogsértést nem állapítottak meg, további intézkedés nem vált szükségessé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!