Közélet

2015.10.24. 08:09

Munkaerőhiány: az elvándoroltak miatt nőhet a dolgozók fizetése

Közel harmincszoros az eltérés Magyarországon a legmagasabb és a legalacsonyabb szintű munkakörök jövedelemátlaga között, derült ki a Trenkwalder felméréséből, mely tizenöt besorolási kategóriára bontva elemzi a hazai béreket.

Vas András

A kutatás szerint a legalsó szinten dolgozók havi 117 ezer forintos alapbérrel, a legmagasabb besorolású felsővezetők pedig átlag 2,4 millióssal számolhatnak, s ehhez jön még a változó bér, mely minél magasabb beosztásban dolgozik valaki, annál nagyobb arányú, s a csúcskategóriákban elérheti az alapbér harmadát is. A két érték közötti eltérés 28,1-szeres. Ha a legalacsonyabb somogyi béreket hasonlítjuk össze a legmagasabb országos fizetésekkel, a differencia több mint negyvenszeres is lehet.



– Alapvetően nem az a gond, hogy csaknem harmincszoros a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb kategória között – magyarázta Karczagi Attila somogyi közgazdász –, sokkal inkább, hogy az emberek jelentős többsége az alsó öt csoportba tartozik. Annál erősebb egy ország gazdasága, s ezáltal annál nagyobb az átlagos jólét, minél inkább a középső kategóriák felé tolódik el a többség.
Ehhez persze megfelelő munkalehetőségekre van szükség, így nem meglepő, hogy a fizetéseknél területi megoszlás szerint is jelentős különbségek látszanak: ugyanazért a munkáért Nyugat-Magyarországon, Budapesten, vagy éppen Közép-Magyarországon gyakran harmadával-felével többet fizetnek, mint a szegényebb régiókban, azaz Észak- és Kelet-Magyarországon, illetve a Dél-Dunántúlon.

– Egy somogyit például ezért nem vigasztal, hogy adott esetben az országos átlaghoz viszonyítva egy-két százalékkal nagyobb a bérnövekedése az előző évihez képest – folytatta Karczagi Attila –, hiszen forintálisan például a győri három százalék akár kétszer akkora is lehet, mint a kaposvári öt percent.
A szakmákat, szakterületek nézve az informatikában, a műszaki és pénzügyi területeken lehet a hazai átlag felett keresni, míg a logisztikában, adminisztrációban és a humán területeken dolgozók fizetése marad el a középértéktől. Ágazati lebontásban a jármű- és gépiparban alkalmazottak helyzete a legjobb, míg a közüzemi szolgáltatóknál és a kereskedelemben dolgozóké a legrosszabb: míg előbbiek 2-6 százalékkal meghaladják a honi átlagot, utóbbiak 5-8-cal elmaradnak tőle.
– Nem véletlen, hogy Somogyból az elmúlt időben megindult az eladók külföldre vándorlása – jegyezte meg a somogyi közgazdász –, hiszen munkabér szempontjából abszolút hátrányos helyzetben vannak: egy fizetések szempontjából amúgy is elmaradott megyében keresnek az átlag alatt.

Karczagi Attila
szerint éppen a munkaerő kivándorlása hozhat komoly béremelkedést Somogyban. Az egyre súlyosbodó munkaerőhiány miatt ugyanis a cégek-munkáltatók kénytelenek lesznek többet fizetni dolgozóiknak, ha talpon akarnak maradni a gazdasági versenyben.
– Értelemszerűen elsőként a magasabban kvalifikáltaknál jelentkezik, sőt, egyes munkahelyeken már jelentkezett is a bérnövekedés – állította –, hiszen a cégek rájöttek, egyszerűen nem kapnak megfelelően képzett embereket bizonyos posztokra. Egy kezdő mérnök Budapesten akár a dupláját is megkaphatta eddig, mint Kaposváron, pláne Barcson vagy Nagyatádon, éppen ezért a munkáltatók nem találtak szakembereket. Most csökken a különbség, ahogyan a fizikai dolgozóknál is elindult ez a folyamat, ugyanis a jól képzett somogyi szakmunkás, ha nem is ment el Németországba vagy Ausztriába, de Székesfehérvárra vagy Győrbe már hajlandó, ugyanis annyival javulnak az életkörülményei. A megye számára amúgy nagy esélyt jelent, ha végre tényleg megépül majd a 67-es gyorsút, ugyanis tőkeerős cégek telepedhetnek meg Kaposváron, valamint a Balaton és a megyeszékhely között, s nekik munkások kellenek majd. Ami, miután amúgy is kevés a megfelelő szakember, újabb fizetés-felhajtó tényező lesz, főként, ha külföldi tulajdonú vállalatok jönnek, melyek már most is jellemzően 5-10 százalékkal magasabb bért adnak a munkásaiknak. S ez egyúttal azt is jelenti, azok a vállalkozások, melyek eddig is itt működtek, kénytelenek lesznek jobban megfizetni az embereiket, különben lehúzhatják a rolót.

– Minden olyan javaslatot támogatok, ami a munkavállalók bérhelyzetén javít – mondta Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke. Hozzátette: bármelyik politikai oldalról jöhet a felvetés, egyetért vele. Érdekvédelmi szervezetük a Volán-szakmában három év alatt 50 százalékos bérnövelést kíván megvalósítani, a 2016-os bérigényeket december 15-ig juttatják el a munkáltatónak.

Utasi Tamás, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének Somogy-Tolna megyei titkára szerint megyénkben is nagy a szegénység, sok gyermek is nehéz anyagi viszonyok között él. A minimálbér-emelést jogosnak tartja, de szükség van a közszférában dolgozók a mostaninál lényegesen jobb anyagi megbecsülésére is. Daxner Gábor, a VOSZ megyei elnöke szerint szép elgondolás a nettó 100 ezer forintra minimálbér-növelés, de a gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé. Terveket viszont lehetne készíteni, s tudatosan, a költségvetés mozgásterét figyelembe véve lehet végrehajtani az elképzelést.

Harsányi Miklós -->

Ezek is érdekelhetik