Közélet

2015.10.12. 13:01

Porciózás előtt a szegények melege, a minisztériumra kell várni

Október végéig bírálja el a Belügyminisztérium azon önkormányzatok pályázatát, melyek a következő fűtési szezonra is igényeltek szociális tűzifát. Hatalmas az érdeklődés a program iránt, az előző esztendőben csaknem 230 millió forint értékben vették igénybe a lehetőséget a somogyi települések.

Szűcs Tibor

Szeptember végéig kellet az idénre kiírt szociális tűzifa-program (hivatalos nevén: szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás) pályázatait benyújtania az ötezer fő lélekszám alatti önkormányzatoknak, melyben az előző évekhez hasonlóan ingyen igényelhetnek tűzifát a szociálisan rászorult családok számára az állami erdészeteknél, Somogyban a SEFAG Zrt.-től. A 2011-ben életre hívott lehetőség iránt évről-évre egyre nagyobb az érdeklődés, az idén október végéig bírálják el, hogy a pályázók közül kik, mennyi tűzifához juthatnak ilyen módon a rendelkezésre álló hárommilliárd forintos keretösszeg erejéig. A Belügyminisztérium nyilvántartása szerint Somogyban tavaly, azaz a 2014/15-ös fűtési szezonban az önkormányzatoknak több mint a fele, összesen 212 település pályázott szociális tűzifára, a programban végül 228 millió forintért biztosítottak így tűzifát, ami körülbelül tizenegyezer köbméter tüzelőt jelent. Azt egyelőre nem tudni, most mennyi önkormányzat pályázott.



– Eddig még mindig többet igényeltünk, mint amennyit a végén kaptunk – emelte ki az elmúlt évek egy fontos tapasztalatát Maczucza Miklós, Öreglak polgármestere. Tavaly úgy számoltunk a különféle rászorultsági besorolások alapján, hogy 296 családnak jusson egy köbméternyi fa, így végül ennyit is igényeltünk, aztán a tavaly októberi döntés értelmében összesen 131 köbméter tűzifát vehettünk, köbméterenként 15 ezer forint plusz ÁFA áron. Ezt természetesen az állam fizette, nekünk a SEFAG felé a kétezer forintos fuvardíjat köbméterenként, valamint a telephelyünkről való kiszállítást kellett állnunk – mondta a településvezető.

– Nagy a szegénység mifelénk, ez az igazság, ezért úgy osztottuk be a rendelkezésre álló famennyiséget, hogy a rendeletünk alapján szociálisan rászorulók közül azok kaptak, akik több kategóriában is érintettek voltak, így végül 81 családnak tudtuk tűzifát biztosítani – összegzett Maczucza Miklós. Az ezerötszáz fős lélekszámú Öreglak magához mérten még szerencsésnek is mondhatja magát, mert mindehhez egy kis pluszt tudott adni az önkormányzat: az öreglaki erdőségek mentén a karbantartás során összegyűjtött fából még úgy húsz köbmétert juttattak a szegény családoknak. A polgármestertől megtudtuk, az idén benyújtott pályázatban 310 köbméternyi fát igényeltek, de reményeik szerint, többet tudnak venni, hiszen a minisztérium a pénzeszközt adja, s a mostani árajánlat alapján a tavalyihoz képest valamivel olcsóbban juthatnak hozzá a tűzifához az erdészetnél.

Igen eltérő volt a támogatás mértéke a több mint kétszáz somogyi igénylő között, a legtöbbet, bruttó ötmillió forinttal Görgeteg, míg a legkevesebbet Zselic szívében, a Surján-patak völgyében fekvő Cserénfa kapta valamivel több mint 70 ezer forintos összeggel. – Ennyit is igényeltünk, s mindet megkaptuk – mondta érdeklődésünkre Papp Lajos polgármester, aki hozzátette: az összegből négy köbméter tűzifát vásároltak, s mindezt két egyedül élő cserénfainak adták. A falu vezetője szerint a faluban a lehetőségeihez mérten vélhetően mindenki meg tudná oldani a téli tüzelő beszerzését, de mint hangsúlyozta, úgy véli, sokan azért kerülnek ilyenkor bajba, mert rosszul osztják be a pénzüket. – Most tizenhat köbméter fára pályáztunk, de majd a minisztériumi döntés után leszünk okosabbak, mennyihez jutunk hozzá. Majd, ha minden kiderül, akkor határozza meg a képviselő-testület, kik legyenek azok a rászorultak, akik részesülnek a szociális tüzelőből – utalt a polgármester arra, hogy még csak a napokban járt le a pályázati leadási határidő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!