Közélet

2015.11.18. 12:10

Az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot is hiányolták a SEFAG-nál

Miután októberben súlyos hiányosságokat tárt fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hat erdőgazdálkodási vállalatnál, köztük a SEFAG Zrt-nél, most az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálódott és tárt föl „sorozatos és rendszerszintű szabálytalanságokat” az állami erdőgazdaságoknál.

Márkus Kata

Az ÁSZ ellenőrzéseinek eredményeiről Domokos László, az ÁSZ elnöke kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatót, ahol az MTI beszámolója szerint bejelentette: a számvevőszék mind a 22 működő állami erdőgazdaságot vizsgálta. Kedden 12 erdőgazdaságról, köztük a SEFAG-ról készített jelentést mutatták be, mely az ÁSZ honlapján hozzáférhető. A számvevőszék most a 2009 és 2014 első féléve közötti vagyongazdálkodásnak, a vagyonérték-megőrzésnek és a vagyongyarapítási tevékenységnek a szabályszerűségét vizsgálta.



Az ÁSZ elnöke az MTI beszámolója szerint kitért rá: az első 12 lezárt ellenőrzés során minden társaságnál megállapítható volt, hogy az erdőgazdaságok mérlege nem a valós állapotot tükrözte. A kezelésükben lévő erdők értéke ugyanis nem szerepelt mérlegeikben.
A SEFAG-ról készült jelentés összegző megállapításai szerint „A társaság által kezelt vagyonról vezetett nyilvántartás nem felelt meg a végrehajtási rendeletben foglaltaknak, mert tételesen nem tartalmazta a vagyonkezelt eszközök könyv szerinti bruttó és nettó értékét, valamint az értékben bekövetkezett egyéb változásokat. Ezért a vezetett nyilvántartás nem biztosította az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.”

Domokos László a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra is, hogy a beszámolókat auditáló könyvvizsgálók egy esetben sem kifogásolták a szabálytalanságokat. Ezt az ÁSZ jelezte a Magyar Könyvvizsgálói Kamarának. Az ellenőrzések megállapításai alapján az ÁSZ a 22 állami erdőgazdaság esetében összesen 21 jelzést küldött a könyvvizsgálói kamarának, kettőt pedig az illetékes nyomozóhatóságnak – vélelmezett vagyoni hátrány miatt –, 87 javaslatot pedig a munkajogi felelősség megállapítása miatt fogalmaztak meg – közölte az MTI.

Az állami erdészeteket vezető vezérigazgatóknak pedig javasolja az ÁSZ, hogy tegyenek intézkedéseket a tényleges állapotoknak és a jogszabályi előírásoknak megfelelő vagyonkezelési szerződések megkötése érdekében. Emellett intézkedjenek a valós mérlegadatok szerepeltetésére a társaságok mérlegében. Továbbá alkossák meg a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó szabályokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!