Közélet

2015.11.24. 05:19

Marad a Natura 2000 védettsége, mégis feléledhet a Brettyó

Mégis csak van lehetőség a Brettyó turisztikai célú hasznosítására – szolgált jó hírrel városa és az érintett ingatlantulajdonosok számára Csákovics Gyula zamárdi polgármester.

Fónai Imre

A hetes főút és a kompra vezető út közötti, Zamárdi és Szántód közigazgatási területét érintő védett nádas Zamárdiban belterületen található, több tucat tulajdonosa azonban a nádasvédettség és a Natura 2000 védelem miatt semmit sem tud vele kezdeni. Kártalanításra nem számíthatnak, ez kiderült már az elmúlt évek folyamán, miként az is, hogy az állam nem vásárolja meg az ingatlanokat.



Elkészült viszont most egy szakértő cég tanulmánya. Ez arra alapoz, hogy a Natura 2000-es védettséget gyakorlatilag esélytelen levetetni a területről, ellenben ha a Brettyó bizonyos részén még szigorítanának is a védettségen, akkor más területein enyhíthetnének. – A beépíthetetlen, mélyebben fekvő belső részen halbölcső kialakításával számol a tanulmány, őshonos balatoni halakkal – így Csákovics Gyula zamárdi polgármester. – A következő sávban tanösvény jöhetne létre és a szélén válna lehetővé vendéglátó- és szálláshelyek kialakítása.

A révet és Szántódpusztát összekötő, nemrég elkészült kerékpárút a Brettyón vezet keresztül, annak a nyomvonalát sem volt egyszerű elfogadtatni a békautakat féltő környezetvédőkkel. Zamárdi egyébként a Brettyót idegenforgalmi célú hasznosítási övezetbe sorolta, mielőtt teljesen váratlanul rá nem került a Natura 2000 minősítés. Csákovics Gyula szerint a turizmus szempontjából jelentős előrelépés volna ennek a tervnek a megvalósulása úgy, hogy a Brettyó egy részét visszaadnák a természetnek, ugyanakkor a természetimádó turisták kiszolgálására is épülhetnének vendégfogadó egységek, természetesen nem négycsillagos szállodák, hanem kizárólag olyanok, melyek a tájba illenek.


Beviszik-e a területüket a tulajdonosok a közösbe?


Pénteken lakossági fórumra várja a zamárdi önkormányzat az érintetteket, már csak azért is, mert egy fontos kérdésről dönteni kell. – Komoly kompromisszumkészségre volna szükség, az lenne a közösségi érdek, ha mindenki a saját tulajdonát bevinné egy társaságba, vagyis nem járna jobban, vagy rosszabbul, akinek a szélén, vagy akinek a közepén van területe – véli a zamárdi városvezető, úgy is, mint egy érintett tulajdonos a sok közül. – A Brettyó hasznából tehát mindenki a tulajdoni hányadának arányában részesülne. Azt a dédelgetett álmot el kell feledni, hogy ki-ki külön eladja, hogy telkeknek lesz majd felparcellázva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!