Közélet

2015.11.13. 16:14

Nyolcmilliárdot zuhant az FGSZ - két somogyi cég a toplistán

Másfél milliárd forinttal nagyobb nyereséggel zárt a Flextronics 2014-ben, mint egy évvel korábban, az FGSZ eredménye azonban nyolcmilliárddal csökkent – derül ki a friss HVG-ből, mely ezúttal a nyereségük alapján készítette el a hazai vállalatok ötszázas toplistáját.

Fónai Imre

Somogy megyét az említett tabi és siófoki társaság képviseli, egy éve még a kaposvári Terra-Danubia és a Videoton Elektro-Plast is befért a félezerbe, mostanra azonban eltűntek a listáról.



2010 óta kilencről négyre csökkent a top 500-ban szereplő somogyi vállalatok száma az árbevétel alapján – írtuk a minap. A nyereség tekintetében már nem ilyen „egyenes vonalú” a zuhanás, hiszen míg 2010-ben megyénk hat cége is feltűnt a rangsorban, rá egy évre már ugyanúgy csak kettő mint ezúttal, tavaly viszont még kétszer ennyien voltak. A siófoki földgázszállító zrt. csaknem nyolcmilliárdos csökkenéssel is ott tudott maradni a 15. helyen (egy éve kilencedik volt), a Flextronics kilenc helynyit tudott előrelépni azzal, hogy másfél milliárd forinttal túlszárnyalta 2013-as eredményét. Somogy e két céggel a dunántúli megyék között utolsó, országos összevetésben is csak Nógrád megye „állított ki” ennél kevesebb toplistás céget, történetesen egyetlen egyet sem.

Egy másik rangsor a válságállóssági, ez azt mutatja meg, hogy a társaságok mennyivel növelték a nyereségüket a válság kitörése, 2008 óta. A tabi elektronikai cég e tekintetben az élmezőnyben maradt, a negyedikről a hatodik helyre lépett, a siófoki földgázszállító már nagyobbat zuhant egy év alatt, a tizedikről a 33. helyre.

Ingatlanbiznisz, informatika, vagyonkezelés, nagykereskedelem, járműipar – ezek voltak tavaly a nyerő ágazatok a HVG összesítése szerint, a két nagy vesztesnek pedig az OTP és a Mol minősíthető. A hetilap áttekinti azokat a cégeket is, amelyek tulajdonosai valamilyen módon Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasai közé tartoznak. E tizennégy vállalkozás (a Simicska-fele Közgéptől Garancsi István építőcégén, Andy Vajna kaszinóin át Mészáros Lőrinc kft.-jéig) igazán válságálló; 2009 óta a nyolcszorosára, együttesen 42 milliárd forintra tudták növelni a nyereségüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!