Közélet

2015.12.15. 15:03

Böjte atya: mi is tekintetre méltassuk egymást

Ferenc pápa egy-egy esztendőre különféle lelkipásztori témák elmélyítését ajánlja. Az idén ennek szokatlan keretet is adott: rendkívüli szentévet hirdetett meg a 2016-ra: december 8-án a Szent Péter bazilika Szent Kapujának megnyitásával vette kezdetét az irgalmasság rendkívüli szentéve.

Virág János

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Vörsön nyitotta meg az irgalmasság évét, ahol a világ legnagyobb templomban épített ötven négyzetméteres betlehemét 1948 óta minden évben elkészítik. A korábbiakhoz képest az istálló változott meg, barlangszerű lett. Az építők szerint így jobban tükrözi a megváltó születésének körülményeit. Évente több tízezren zarándokolnak a vörsi betlehemhez.



Mód Miklós vörsi plébános elmondta: – Ez is egy szolgálat, az a szeretet, amit évtizedeken keresztül sok áldozattal a Németh Jenő atya vezetésével Futó Tiboron és Miklósics Józsefen keresztül Futó Péterig, és a mostani betlehem építőkig mindenkiben benne van a belső igényesség.

Az ország minden részéről, a határon túlról is  érkeznek hétről hétre a kis somogyi templomba.
– Sokszor hallottam, hogy nagyon szépen megcsinálták és minden évben másképp megújítják. Gyönyörű, és azt mondom, hogy áldja meg az Isten azoknak a kezüket, akik ilyen szép alkotást tudtak rendezni – mondta egy Marcaliból érkezett látogató.
Kercsmár Lászlóné Balatonszengyörgyről, minden adventi vasárnap eljött a vörsi templomba. – Az egész felemelő nekem így adventben – mondta –, a betlehem számomra a szeretet szimbóluma.
– Hallottam már a betlehemről és régóta terveztem, hogy eljövök, de most hogy hallottam, hogy Böjte Csaba szerzetes tartja az istentiszteletet, nem hagyhattam ki – mondta a balatonmáriafürdői Ihász Zoltán.

Advent harmadik vasárnapján is zsúfolásig telt a templom, hiszen a vörsi bábtáncoltatós betlehemi játékával vette kezdetét a szentmise amit Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrált. Így szólt: „Én azt gondolom, hogy szükségünk van jókedvre, vidámságra, derűre. Mária szent évét éljük valamilyen módon, és Mária is valamilyen módon magnifikált, énekelt, miért? Mert tekintetre méltatta a Jó Isten az Ő alázatosságát, és azt gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy mi is tekintetre méltassuk egymást, vegyük észre a magunk férjét, feleségét, gyermekét, gyönyörködjünk egymásba, hiszen a jó Isten gyönyörködik bennünk miért ne örvendenénk mi is egymásnak.”
Böjte Csaba az „Életem” című új könyvét is dedikálta a híveknek, érdeklődőknek.

Címkék#Vörs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!