2015.12.23. 16:26
Egyre többen írják alá: somogyiak az 1001 hálapénz nélküli orvos közt
Megállíthatatlanul nő a számuk, százával csatlakoznak az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoporthoz a doktorok. A Kaposi Mór Oktató Kórházban, a siófoki gyógyító intézményben dolgozók, jórészt kórházi rezidensek és a megyében háziorvosként praktizálók is kinyilvánították már csatlakozásukkal egyetértésüket a 64 orvos nyílt leveléhez, melyben az egészségügy egyre súlyosabb helyzetére kívánták néhány napja felhívni a figyelmet.
Az orvosi kamara vezetése az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy az egészségügy kritikus állapota már nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
A doktorok ugyanis az Indexen hozták nyilvánosságra levelüket, melyben a magyar egészségügy három legfontosabb problémájának nevezték a hálapénzt, ami még az orvosok között is tabu. Szerintük a második fontos probléma az egészségügyben dolgozók bére, végül a romló munkakörülményekről írtak levelükben.
Az orvosok petíciója mellett kiálltak a legfontosabb szakmai szervezetek is, a Magyar Orvosi Kamara valamint a Magyar Rezidens Szövetség. A levél tehát elindította a lavinát, egyre több doktor tagja már az említett Facebook-csoportnak, akik úgy döntöttek, nem fogadnak el hálapénzt. A véleménynyilvánítás e formáját nem tudta figyelmen kívül hagyni a kormányzat sem, az Emmi Indexnek küldött válasza szerint a kormány elkötelezett amellett, hogy javuljanak az egészségügyi bérek és munkakörülmények. A minisztérium szerint ők csökkentették az orvoselvándorlás mértékét, a kórházak adósságát, és azon dolgoznak a szakszervezetekkel és szakmai kamarákkal, hogy hosszú távon, egységesen rendezzék az ágazatban dolgozók bérét.
A minisztérium válaszáról konzultáltak az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportban is, majd az Indexnek küldött közleményükben tisztelettel kérték Balog Zoltán minisztert, hogy kérdéseikre egyértelmű, a betegek és orvosok számára is megnyugtató választ adjon.