2015.12.29. 08:05
Siófok bezár hajnali háromkor? Szűrik a vendéget a sétányon
Hajnali háromkor zárás a sétányon és a Beach House-on is, biztonsági szolgálat, beléptető-áteresztő pontok – ízelítő a siófoki Petőfi sétány jövő nyárra tervezett új rendjéből. Végső döntés a januári képviselő-testületi ülésen születhet, addig a legforgalmasabb nyári korzó vendéglátósai és a Balaton-parti Kft. szakemberei kidolgozzák a részleteket.
Lejárt az érdekelt vállalkozókból álló Petőfi sétány Kft. tízéves üzemeltetési szerződése. Évtizede ezt a jogot a vendéglátósok a korzó, valamint üzleteik felújítása, nívósabbá tétele fejében kapták meg. A városvezetés azonban elégedetlen a mára kialakult állapotokkal, Lengyel Róbert polgármester (független) azt mondta a december közepi testületi ülésen, hogy „bár a vállalkozók bejelentkeztek, hogy tovább üzemeltetnék a sétányt, csakhogy erre volt jó pár évük, most már a város is részt szeretne venni a rend fenntartásában, hogy véget lehessen vetni a kialakult állapotoknak”. Lengyel szerint „a Petőfi sétány a város szégyenfoltja lett, hathatós, kemény intézkedéseket akarunk hozni”.
A polgármester az első számú teendőnek „a buliturizmus Siófok számára nemkívánatos részének fokozatos visszaszorítását” várja attól, hogy a rend fenntartását, az üzemeltetést az önkormányzati tulajdonú Balaton-parti Kft.-re bízzák a nyártól. – Új típusú kontroll alá vonjuk a sétányt a nyári hétvégéken, azaz péntek és szombat esténként, éjszakánként – tette hozzá Csorba Ottó tanácsnok (Fidesz). – Ahhoz, hogy biztonságosabb, komfortosabb legyen a sétány, biztonsági szolgálatot kell alkalmaznia a Balaton-parti Kft.-nek, mely ki tudja szűrni az áteresztő pontokon a nemkívánatos vendégeket, azokat például, akik kezükben itallal, alkoholos, vagy drogos befolyás alatt érkeznek; így a közterületi alkoholfogyasztás tilalmának is könnyebb lesz érvényt szerezni. Ez a sétány vállalkozóinak is az érdeke.
A 2012-es nyár előtt vetették föl az országosan is nagy port felvert ötletet a sétányos vállalkozók: belépőjegy fizettetésével meg lehetne szűrni a korzó vendégseregét. Ebből végül nem lett semmi és most sem szerepel ilyesmi az elképzelések között, az azonban igen, hogy a Nagystrandon, a Petőfi sétányon és a Beach House-on kiképzett, formaruhát viselő őrök felügyeljék a rendet és végezzék a „beléptetést”. Az üzletek hajnali három óráig lehetnének nyitva, a rendészeti biztosítás azonban hat óráig folyamatos volna. „Sem a Petőfi sétányon, sem a strand területén ne legyenek, vendégcsábító", lengén öltözött hölgyek, a szórakozó helyek reklámozását kulturáltabban kell megoldani” – idézet a képviselők elé nemrég került előterjesztésből. Egy, a biztonsági kamerák képét is figyelő operatív központ fogná össze a rendészeti és egészségügyi szolgálatot, sőt, lenne egy supervisor, azaz szakképzett rendészeti vezető, aki tartaná a kapcsolatot a rendőrséggel, a városházával, a katasztrófavédelemmel.
Végül műveleti területté nyilvánítjuk?
– Mindez csak tüneti kezelés – hívta fel a figyelmet a december 15-i testületi ülésen Szamosi Lóránt tanácsnok (Fidesz). – Most többet nem is tehetünk, de ez a téma évről-évre vissza fog térni, aztán végül akár „műveleti területté” is nyilváníthatjuk a sétányt, ha nem beszélünk a hosszú távú megoldásról. A sétányt ugyanis alapjaiban kell megváltozatnunk, átalakítanunk!
„Nagy a tét, kis túlzással a fél város megélhetése”
A sétány vállalkozói körében értesüléseink szerint nem váltott ki osztatlan örömöt a szigorítás, valamint hogy az üzemeltetést az önkormányzat kiveszi a kezükből. Jónak tartják azonban, hogy a sétány végleges rendjének kialakításába beleszólást engednek a számukra. Egyelőre csak név nélkül mondták el véleményüket lapunknak. Egyikük szerint „ha megszüntetnék a sétányt, az kiugróan javítaná a siófoki rendőrségi statisztikát, de aligha ez a megoldás”. Úgy vélte, a prostik és futtatóik, valamint a zsebesek jelenlétét nem a vendéglátós vállalkozókon kell számon kérni. Az éttermes szerint a buliturizmus sem szerencsés fogalom, senkit sem kéne kizárni a szórakozásból, annál is inkább, mert már az idei nyárra is sokat javultak az állapotok a sétányon, bevált például az az elv, hogy „az utca nem kocsma”.
„Nehogy visszaüssön a nagy rendcsinálás, erre figyelni kéne, nagy a tét, kis túlzással a fél város megélhetése” – így egy másik érdekelt, aki szerint azzal például egyetértenének, hogy hajnali négy után már ne lehessen alkoholt kiszolgálni és ötkor mindenütt záróra legyen. Tíz éve több mint százmilliót fektetett a vállalkozókból alakult kft. a sétány rendezésébe és sokan 15-25 éves bérleti szerződéseket kötöttek a Balaton-parti Kft.-vel, erre most még amolyan „extra adóként” közterülethasználati bérleti díjat is fizessenek? – tették fel a kérdést a sétányosok.