Közélet

2015.12.02. 13:36

Utcán élni tilos: somogyi bíróság elé még nem került hajléktalan

A Város Mindenkié csoport javaslatára törvényjavaslatot nyújtott be a szabálysértési törvény módosítása és az életvitelszerű közterületi tartózkodás büntethetőségének megszüntetésének érdekében a Lehet Más a Politika. Az életvitelszerű közterületi tartózkodás 2013 októbere óta büntethető, az eltelt bő két évben országosan közel félezer esetben indult szabálysértési eljárás hajléktalanokkal szemben.

Vas András

A tiltást ugyan az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisítette, s kimondta: a hajléktalanság büntetése alkotmányellenes, mivel a közterületen élés „önmagában mások jogát nem sérti, kárt nem okoz, a közrendet nem veszélyezteti”, emellett „a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie.” Ennek ellenére a parlament kormánypárti többsége a szabálysértési törvény módosításával ismét büntethetővé tette a hajléktalanságot.



A törvény szerint a hatóságnak először fel kell szólítania a hajléktalant, hogy hagyja el a területet, és csak ezután indulhat az eljárás. Az eddigi büntetések túlnyomó többsége figyelmeztetés, illetve néhány esetben közmunka vagy pénzbírság volt.
– A Kaposvári Törvényszéken életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt nem indult még eljárás – tájékoztatott Vadócz Attila, a törvényszék szóvivője.
Ami nem azt jelenti, somogyi hajléktalanokkal szemben még nem indult semmiféle eljárás, hiszen az ügyek az önkormányzatoknál kezdődnek, azaz a szabálysértést a hivatalok is meg tudják állapítani, s akkor az esetek nem jutnak el bírósági szakba. A törvényszéken olyan ügyekről azonban tudnak, amikor azért jelentettek fel hajléktalanokat, mert guberálás közben kiszórták a kukákból a földre a szemetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!