Közélet

2016.02.05. 14:41

Áznak a balatoni strandok - nyitva a zsilip, úszhat a vízibusz

A magas vízállásnak köszönhetően a szél Zamárdinál is kifújta a Balaton vizét a medréből, vészhelyzet azonban sem ott, sem más területen nincsen.

F. I., Fotók: Futó Zsófia

Az egyelőre még nem hivatalos új felső szabályozási maximumot, a 120 centimétert péntekre három centivel meghaladta a Balaton vízállása, így a vízügy elrendelte a vízeresztést, kinyitották a siófoki zsilipet. Feltehetően pénteken, hiszen csütörtökön, 122-es vízállásnál még zárva láttuk, márpedig a vízügy mostanában már nem tájékoztat, csak nyit.



Nemcsak a balatoni jeget szaggatta az élénk szél, a víz is átbukott már a siófoki zsilip fölött – írtuk a Sonline.hu-n csütörtökön, valószínűsítve, hogy a szakemberek hamarosan vízeresztést rendelnek el. Utoljára 2014 szeptembere és 2015 áprilisa között történt vízeresztés.
Lapunk úgy értesült: mivel a zsilipnyitással lehetővé vált a hajóközlekedés is a Sión, a jövő héten leúszhat a barcsi önkormányzat által a Balatoni Hajózási Zrt.-től vásárolt Akali vízibusz, mely a drávai turizmus szolgálatába áll majd. Ahogyan megírtuk, a kilencven személyes hajó vételára 18,5 millió forint volt.

Parton a Balaton

Az élénk szél miatt a déli parton több helyütt is áznak a strandok, a partközeli területek. A magas vízállásnak köszönhetően a szél Zamárdinál is kifújta a Balaton vizét a medréből, „vészhelyzet” azonban sem ott, sem más, mélyebben fekvő területen nincsen, ám mivel a vízelvezetők is teltek, a szivattyúk is készenlétben állnak a déli part több településén.

fotó: Futó Zsófia

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!