Közélet

2016.02.12. 15:55

Fennáll a vízellátás zavarának veszélye, sztrájkhangulat a vízügyben

Ha a folyamatban lévő tárgyalások sikertelenül zárulnak, a víz világnapi rendezvények időszakára demonstrációkat szervez a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VKDSZ).

Jeki Gabriella

Arra azonban felhívták a figyelmet: nem azért kezdeményezték a sztrájkot, mert a siófoki székhelyű DRV Zrt.-nél az állami tulajdonú víziközmű-szolgáltatók közül elsőként elkezdődött a létszámleépítés. A VKDSZ közleménye az ágazat helyzetét ítélte meg kritikusnak. Álláspontjuk szerint a forráshiány az üzemeltetést és a foglalkoztatást is veszélyezteti. A szakszervezeti szövetség 20 ezer munkavállaló, köztük a megyében jelentős foglalkoztatónak számító DRV Zrt., képviseletében levelet írt a köztársasági elnökhöz. Ebben jelezték a Viziközmű törvény megjelentését követően az ágazat átalakulása során jelentkező nehézségeket, megoldásra járó feladatokat.

– Az ágazati átrendeződés, a tizedére csökkent viziközmű társaságok kialakítása, a rezsidíj csökkentés, és mindeközben a zavartalan szolgáltatás szakmai közreműködésünkkel és támogatásunkkal valósult meg – hívja a figyelmet a problémákra a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott levél. – Emellett az integrációban újként jelentkező költségek hatására ágazatunk valós krízishelyzetbe került, és eljutott működőképessége határáig.

A költségek felsorolásában megemlítik a gyengébb, illetve rosszabb műszaki színvonalú üzemeltetők felzárkóztatását, a fogyasztói egyenérték után fizetendő díjat, az ivóvíz- és szennyvízvezetéken jelentkező duplikált közműadó kigazdálkodását, az új beruházások díj nélküli üzemeltetését, az elmaradó díjemelések hiányát, a háttérbe szoruló tervszerű karbantartásokat és felújításokat, a megnövekedett beszállítói követeléseket, valamint a felhalmozódó fogyasztói kintlévőségeket. Az ágazatban egységesen rossz a munkahelyi légkör, és sztrájkhangulat uralkodott el.

– A legjobb szándékú hozzáállás és szakmaiság ellenére egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy az alapellátásban a közeljövőben zavarok állhatnak elő – írja levelében Fürjes-Gábor József, a VKDSZ elnöke. – Az alapellátás, ivóvíz szolgáltatás és szennyvíz elvezetés természetesnek tűnő folyamat a társadalom számára, de azzal tisztában kell lennünk, hogy az ezen a területen előálló bármely zavar, üzemeltetési nehézség, fennakadás visszafordíthatatlan, adott esetben közegészségügyileg visszafordíthatatlan problémákat okozhat.
Hangsúlyozzák: az ivóvíz szolgáltatásnak nincs alternatívája, és annak biztonsága, minősége, elérhetősége senki számára nem lehet kérdés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!