Közélet

2016.02.17. 08:07

Hibás villanyóra: 900 ezer forintot követel az E.ON egy nőtől

Végső elkeseredésében fordult lapunkhoz egy súlyosan mozgáskorlátozott gálosfai asszony, mert 900 ezer forint tartozást követel rajta az áramszolgáltató. Évekig egy hibás villanyóra mérte ugyanis a házánál az áramot.

K. G.

– 2008-ban közölte velünk az áramszolgáltató, hogy 2003 óta rosszul működik, túl lassan megy a villanyóránk – mondta a gálosfai Juhász Józsefné. – Rendszeresen járt erre az áramkommandó, miért csak később fedezték fel a hibát? Nekem nincs olyan végzettségem, hogy észrevegyem. Közben mi minden hónapban rendesen befizettük a csekkeket, havi 11-12 ezer forintot, de a tartozásunk mára 900 ezer forintra nőtt. Most már hetente jön levél, hogy előfizetéses villanyórát szerelnek fel, kikötik az áramot, ha nem fizetünk. Csak húzzák az ügyet, ezalatt nő a kamat. Én azonban nem érzem jogosnak a követelést. Szegénységi alapon voltunk a nép ügyvédjénél, de ő azt tanácsolta, hogy törekedjünk a megegyezésre.



– Az elmúlt években többször, több fórumon is felülvizsgálták már ezt az esetet – mondta Varga Ivett, az E.ON Hungária Zrt. sajtószóvivője. – Ha a mérő meghibásodik és nem alkalmas a tényleges fogyasztás mérésére, akkor ki kell cserélni, illetve elszámolást kell készíteni a különbözetről. Ez a hiba sem az ügyfélnek, sem a szolgáltatónak nem felróható. Valóban 2008-ban derült ki, hogy a Juhászéknál felszerelt mérő nem működik jól, nem méri pontosan a fogyasztást. Ilyen esetben az az eljárás, hogy akár az ügyfél, akár a szolgáltató „javára” volt pontatlan a mérő, elszámolás készül a különbözetről, és természetesen új mérő felszerelésére is sor került.

– Ebben az esetben a mérő a tényleges fogyasztásnál kevesebbet mért – folytatta Varga Ivett. – A megelőző fogyasztás adatait figyelembe véve megtörtént a számlahelyesbítés. Természetesen a megelőzően kiszámlázott mennyiség és a befizetett összeg elszámolásra került. Ennek kifizetésére kamatmentes részletfizetési lehetőséget ajánlottunk ügyfelünknek. Ügyfelünk ezt követően több független fórumon kérte az ügy felülvizsgálatát. 2013-ban a Békéltető Testülethez fordult. A Békéltető Testület az ügy kivizsgálása után elutasította a panaszbejelentést, és a követelés jogosságát állapította meg. 2015-ben ügyfelünk az NFH-hoz fordult, mely szintén elutasította a panaszbejelentését, mivel az ügy elévült. Az eljárás szabályosságát, a követelés jogosságát fenntartjuk.

A sajtószóvivő megerősítette, hogy a 2008 óta húzódó ügyben a hátralék tetemes része a nem fizetés miatt felszámolt kamatból és felszólítási díjból tevődik össze, ez megközelítőleg 626 ezer forint. Az eredetileg megállapított különbözet, a ténylegesen felhasznált és a hiba felfedezéséig kiszámlázott összeg 287 663 forint volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!