Közélet

2016.04.03. 17:00

Mikor alakult újjá a Balatoni Szövetség?

Amellett, hogy a szúnyogirtásról is tárgyaltak, valamint Balaton-díjat adtak Bagyó Sándornak, a vízimentők szakszolgálata vezetőjének, újjáalakulásának huszonötödik évfordulójáról is megemlékezett a Balatoni Szövetség Balatonkeresztúron.

Fónai Imre

A szövetség 1904. augusztus 14-én alakult meg Siófokon, majd 1948-ban egy BM-rendelet szüntette meg a tevékenységét. Az újjáalakulás dátumáról vita van, Balázs Árpád korábbi siófoki polgármester levélben írta meg Balassa Balázs jelenlegi elnöknek: szerinte ez nem 1991, hanem 1989.



A Balatoni Szövetség honlapján olvasható: „A „puha” diktatúra vége felé, a parancsuralmi rendszer bomlása elindított egy, a Balaton érdekében hatni akaró szerveződést. Filiszár Tibor, Siófok város VB titkára, mint kezdeményező vezetésével 1989. december 20-án összeállította az előkészítő bizottság az alapszabály-tervezetet és szervezőként előkészítette a Keszthelyen megtartott alakuló közgyűlést... 1990. novemberében Balatonfüreden több polgármester találkozott és kezdeményezték, hogy új törvényi háttérrel és az önkormányzatok létrejöttével induljon el a Balatoni Szövetség átalakult formában történő működése. Az 1989-es alapszabályt csak adaptálni kellett az önkormányzati viszonyokra. 1991. február 8-án szakadó hóesésben a közvetlen parti településekről 26 önkormányzat képviseltette magát az alakuló közgyűlésen és még 5 település megfigyelője volt jelen”.

1989-90-ben Gáti István siófoki tanácselnök, 1991-től Simon Károly balatonfüredi polgármester elnökölte a szervezetet. Huszonöt, vagy huszonhét éve történt tehát az újjáalakulás? Lapunk megkérdezte az érintetteket.

Balassa Balázs elnök, szigligeti polgármester: – Bár 1989 decemberében Keszthelyen tartottak egy alakuló ülést a térség polgármesterei, a jogi háttere még nem állt rendelkezésre annak, hogy hivatalos szervezetként működhessen a Balatoni Szövetség. Az 1990. novemberi a polgármesteri egyeztetését  követően 1991 február 8-án hivatalosan is újjáalakult a Balatoni Szövetség. Vagyis a Balatoni Szövetség hivatalosan 25 éve, 1991-ben alakult.
Balázs Árpád korábbi siófoki polgármester: – 1994-ben már lefolytattuk ezt a vitát, a szövetség emblémájában helyre is állítottuk a meghamisított évszámot. A tényeket a Somogy Megyei Bíróság (ma Törvényszék) nyilvántartása egyértelműen eldönti. A szervezetet nem 1991-ben alapították. A ma is működő egyesületet önálló jogi személyként bejegyezték Siófok székhellyel egyesületi formában. Az önkormányzatokat később hozták létre, de a tanácsok törvény általi jogutódjai voltak, minden joggal és kötelezettséggel, amit elődeik birtokoltak, így a tagsági jogviszonyaikkal is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!