Közélet

2016.04.24. 13:52

Telekiben megölelték a 300 éves berkenyefát, Klapka is itt pihent

Meg is ölelgették a fát, hol lehet ilyet látni? – kérdezte Sebestyén Erzsébet, a teleki Ordoszi Napsugár Alapítvány vezetője. Szombaton ugyanis megint berkenyeünnepet tartottak a kicsiny zsáktelepülésen, éppen virágzó háromszáz éves berkenyefájuk napját.

Fónai Imre

 – Kis harmonikazene is volt, meg szeretetvendégség – összegzett az alapítványvezető. A teleki berkenyefa egyébként korábban egy Év fája versengés során különdíjas lett, 2012-ben pedig sikerült védetté nyilváníttatni. Ugyancsak Sebestyén Erzsébettől tudjuk: régi teleki család telepítette, azután az utódok is gondját viselték, ezért lehet olyan jó állapotban, mintha nem háromszáz, hanem csak harminc éves lenne. Egy kézirat tanúsítja, hogy korábban is megpróbálták már védetté nyilváníttatni, de akkor ez végül nem történt meg.

A faluban kitáblázták, hogy könnyen rátaláljanak a vándorok. Régi falubeliek elevenítették föl a teleki helytörténeti gyűjtemény iratában is olvasható szájhagyományt, miszerint 1848-ban Klapka György seregei a fa alatt pihentek meg észak felé tartva. – A berkenye amúgy az Árpád-korban került be a szőlőinkbe, lekvárnak és gyógyításra is használták a termését, de azért pálinkának volt a legjobb – így Sebestyén Erzsébet.

Címkék#Teleki

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!