Közélet

2016.05.14. 20:22

A rohammentőtől a hálaadásig: újraszentelték a magántemplomot

„Azért újult meg, hogy messziről figyelmeztessen” – mondta Steinbach József püspök az ország egyetlen magántemplomának újraszentelésén.

Fónai Imre

„Adjatok hálát Istennek” – kezdte az ünneplő gyülekezet a 105. zsoltárt, mire a családja körében az első padsorban helyet foglaló Ágh Jánosnak kicsordultak a könnyei. Több mint tíz éve, 2005-ben történt: rohammentő vitte kórházba egy súlyos baleset után, és a mentő ablakából csak faluja romos református templomának tornyát látta. Akkor fogadta meg az Úrnak: ha felépül, felújíttatja.



Valóban csak egy rom volt már akkor a megyeri templom, hosszú ideje nem használták a hívek; sok pénzébe és pályázatokba került Ágh Jánosnak, mire eljutott a szombati napig és megtörténhetett az újraszenteléses-hálaadásos istentisztelet Bábonymegyer kicsiny dombján. A kívül-belül újjávarázsolt református templom alighanem az ország egyetlen magántemploma; a bábonyi nagybirtokos ugyanis megvásárolta az egyháztól.

Előrelátóak voltak a szombati alkalom szervezői, amikor egy sátrat is felvertek a templom mellett; legalább annyian szorultak ugyanis ki a templomból, mint ahányan befértek. – Ma mindenki az én vendégem – invitálta Ágh János a templomajtóban azokat, aki részesei szerettek volna lenni a hálaadásnak.

Az igehirdető, Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke azt mondta: – Nincs méltóbb, mint arra emlékeztetni e gyönyörű templomért történő hálaadáskor, amikor válsággal teli nehéz időket élünk: a pünkösdkor létrejött első gyülekezet milyen kitartóan munkálkodott azért, hogy az örömhír, az evangélium a Föld végső határaihoz is eljusson. Nekünk, keresztényeknek újra kell tanulnunk: kitartóan részt venni az apostoli tanításban, Isten igéjére figyelni. A világnak megváltásra van szüksége, mert saját erőnkkel nem tudunk úrrá lenni a problémákon. Kell a segítség felülről, s ez az Újszövetségben beteljesülő ószövetségi ígéret; Jézus megváltott bennünket, üdvösséget ajándékozva nekünk. Erősödnünk kell abban a hitben: ő az út, az igazság és az élet.

– E templom is azért újult meg, hogy messziről figyelmeztessen rá: Jézus az út, az igazság és az élet – folytatta a püspök. – S hogy tanuljunk meg újból leborulni Isten előtt, segítséget kérve, rábízva magunkat; ezt elfelejtettük, ez a legnagyobb bajunk. Krisztust kizártuk az életünkből az elvilágiasodás közepette. Pedig semmire sincs ma nagyobb szükség, mint Istenre, Jézusra. Egymás hite által is lehet épülni, erőt meríteni, hogy van még jövő, reménység. Menjünk ki a közösségeinkből, a hitetetlen közösségekbe is, hirdetni az evangéliumot, a megújulás, a változás egyetlen lehetőségét! Szolgálat e templommegújulás is, de mindenki hozzátehet valamit erejéhez mérten Jézus ügyéhez.

Steinbach József elárulta: meghatódott e páratlanul gyönyörű templom láttán. Szólt a hívekhez Nagy Csaba esperes, fohásszal Bellai Zoltán, az egyházkerület főtanácsosa szolgált, énekelt a balatonszárszói Soli Deo Gloria kórus. Jakó Gergely, a Somogy megyei közgyűlés elnöke és Kiss Sándorné bábonymegyeri polgármester is elmondta gondolatait, a környékbeli lelkészek egy ez alkalomra szánt igével jöttek. Leleplezték Leitert András domborművét; a Somban élő népi iparművész faragta a csillárt, a szószéket és az úrasztalát is.

Áhítat és hangverseny

– Bábony és Megyer régen két község volt, az összevonás után a helyi reformátusoknak elég lett egy templom is, a megyeri az enyészeté lett – emlékeztetett Csanádi József, a somogyi egyházmegye világi főjegyzője. – Ágh János – aki nemcsak gazdálkodó, hanem helyi önkormányzati képviselő és presbiter is Bábonymegyeren – tíz éve vásárolta meg, ekkor már életveszélyesnek nyilvánították. Voltaképpen a harang árán kapta meg a gazdaember a templomot, s az állagmegóvás után első dolga volt, hogy a harangot újra megszólaltassa.
A megújult templomban havonta áhítatot tartanak más és más lelkésszel, a szárszói kórus jelezte, hogy hangversenyekre venné igénybe, keresztelők, esküvők, egyéb egyházi összejövetelek helyszíne lehet Csanádi József szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!