Közélet

2016.05.05. 17:01

Biztonságosabb és kényelmesebb haladást ígér a Közút

Több, forgalmi szempontból is jelentős útszakasz újul meg a megyében – 38,8 kilométernyi főútra mintegy 3,2 milliárd forint hazai forrást fordítanak.

Gyeszát Zsolt

– Lengyeltóti és Szőlőskislak között, közel 8,5 kilométeren újul meg szeptember végére a közút 929 millió forintból, a Szőlőskislaktól Balatonboglárig vezető szakasz már korábban elkészült – mondta Németh Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy megyei igazgatója csütörtökön a felújításokat közlő szőlősgyöröki sajtótájékoztatón. – A közlekedésbiztonság kerül előtérbe, Lengyeltóti belterületén körforgalmat építenek. A pályaszerkezet-cserék és a kétrétegű aszfalterősítés egyenletes útfelületet és tartós útburkolatot eredményez, mely nemcsak a biztonságos úttartáshoz, hanem az utazási komfortérzethez is jelentősen hozzájárul. Autóbuszöblök megépítése és felújítása, árkok, vízelvezető rendszerek, padkák és közúti hidak javítása is hozzátartozik a munkálatokhoz. Több szakaszon burkolatprizmákat telepítenek, megújulnak jelzőtáblák és korlátok, szükséges helyeken akusztikus burkolatjelek is megépülnek. Az éjszakai vezetés is biztonságosabbá válik, vezetőoszlopokat helyeznek ki.



A szakember kiemelte, a folyamatosan kezdődő felújítások a Magyar Közút Zrt. számára is nagy segítséget jelentenek, különösen a téli tisztántartás hatékonyságában. Hozzátette, Ádánd és Ságvár közt jelenleg is zajlik az útfelújítás, a taszári körforgalmi csomóponttól Kaposvárig tartó szakasz 538 millió forintból újulhat meg.

– Nem csak a helyi lakosság szempontjából lényeges az útfelújítás, Kaposvárról, s a megye többi részéről is többen utaznak a Balatonra Szőlősgyörökön át – így Móring József Attila országgyűlési képviselő. –Tárgyalások folynak a zsáktelepülések kinyitására is, mely nem csak az ottani lakosság munkahelyre való eljutását segítené, fontos a turisztikai célok jobb megközelíthetősége is – tette hozzá.

– Régóta várt és szükséges útfelújítás kezdődik meg, mely nem csak a biztonságos haladást segíti, ugyanúgy községünk ingázó dolgozóinak mindennapjait is – mondta Klotz Péter, Szőlősgyörök polgármestere.

Megújuló megyei útszakaszok

Taszár körforgalmi csomópont-Kaposvár belterületi határ között, 67-es számú főút Antalszállás-Bőszénfa között, Daránypuszta-Som között, Ságvár-Siófok Kiliti között külterületi szakasz, Siófokon a Vak Bottyán utcai szakasz, Siófokon a Tanácsház utcai és Balatonföldváron a Balatonszentgyörgyi úti szakasz, 681-es számú főút Berzence kül- és belterületi szakasz, a 7-68-76-os számú főutak keresztezésében lévő Balatonszentgyörgy körforgalmi csomópont s hozzá kapcsolódóan a 7-es számú főúton körforgalom és Hollád közötti külterületi szakasz, a 76-os számú főút Balatonszentgyörgy külterületi szakasz, a 6711-es jelű összekötő út Lengyeltóti és Szőlőskislak között, Ságvár és Ádándi közötti 6403-as összekötő út.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!