Közélet

2016.05.27. 08:33

„Ha megindulnak a milliók, hiába mondjuk, hogy frankó a kerítésünk”

Válságról és a menekültekről, európai gondokról és világpolitikai játszmákról, benne hazánk és térségünk helyzetéről tartott előadást Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, történész és politológus, a Nemzetvédelmi Egyetem tanára, és a NKE Nemzetközi Intézet Stratégiai Védelmi Kutató Központjának igazgatója a Somogyi Hírlap Vállalkozói Szalonjában.

Kovács Gábor

A Fino-Food Gasztrotéka rendezvényházában a 18. szalon vendégeit Ficsór János főszerkesztő-kiadóvezető köszöntötte, köztük volt a rendezvény támogatója, a Somogy Takarék képviseletében megjelent Kutiné Sipos Gabriella területi igazgató.
Tálas Péter előrebocsátotta, hogy nem lesz népszerű a mondandója, mert nem szereti az érzelmi megnyilvánulásokat a biztonságpolitika kapcsán, ellentétben a médiával és a politikai közbeszéddel. A sajtó sokkol, a politika pedig rájött, ha az emberek biztonsági problémának éreznek valamit, a fennálló hatalmat támogatják. Hiába hibázott Hollande elnök, a párizsi terrortámadás idején 20 százalékkal nőtt a támogatottsága, pedig felelőssége volt a biztonsági szolgálatok működésében. A politika tudja: ha rettegésben tartják az embereket, a kormánytól várják, hogy megvédje őket.



– Mi határozza meg egy ország érdekérvényesítő képességét? A katonai és gazdasági ereje, a diplomáciai súlya és a kulturális vonzása. A demográfiai adatok alapján összefoglalhatjuk: az elöregedő és fogyatkozó Európa visszaesőben, Ázsia felemelkedőben van – elemezte Tálas Péter. – Az USA-t lehet nem szeretni, de még sokáig hegemón világhatalom marad, bár csökken a globális előnye. Kína a kihívója, de erős földrajzi korlátokkal és nagy energiaigénnyel. Oroszország egy lábon álló energetikai hatalom, nem modern ország. Nincs technológiai fölénye: ha elmegyek a moszkvai GUM-ba, ott a kovászos uborkán és a céklán kívül csupa külföldi árut látok a polcokon. Én egy gyengülő Oroszországot látok, amely idegesen reagál a világpolitikai történésekre.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A Fino-Food gasztrotéka adott otthont a SOmogyi Hírlap és a Somogy Takarék rendezvényének
[/caption]

A biztonságpolitikai szakértő szerint azonban nem várható komolyabb háború, hiszen a globalizált hatalmak gazdaságilag olyan szorosan összefonódtak, hogy ez senkinek sem érdeke. Még Oroszország és az USA is jobban egyetért, mint ahogyan azt gondolnánk.  

– Európa elvesztegetett 20 évet, mert a válság előre látható volt, mégsem tettünk ellene semmit – jelentette ki Tálas Péter, majd sorolta a gócpontokat: mindenki tudta, hogy Görögországot nem lett volna szabad felvenni az unióba, ismert volt a túl korai euró problémája, és az is, hogy Cipruson nem lehet csak az offshore-ból megélni, így amint elvitték a pénzeiket az oroszok, összedőlt. Spanyolországban csak az építőiparra nem lehet egy nemzetgazdaságot alapozni. Kelet-Közép-Európa felkészületlenül került be az EU-ba. Az unióban 2008-ig nem volt válságmegelőző program, az intézményeket nem válságra teremtették, össze is omlottak az első ilyen helyzetben. Ezt mutatja a migráció ügye is, mert a menekültügyi rendszer, mind az EU-s, mind a nemzeti rosszul működik.

– A migránsválság felkészületlenül érte kontinensünket – folytatta Tálas Péter. – 1,3 millióan jöttek, ez már taccsra tette Európát, pedig ez csak a kezdet. A közbeszéddel ellentétben döntően háborús menekültek érkeztek eddig, Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Eritreából. Az elkövetkezendő évtizedekben azonban 500 millió ember nő fel Afrikában. A klímamenekültek is útra fognak kelni. Ha meglódul 8 millió ember egyszerre, hiába mondjuk, hogy nekünk frankó a kerítésünk. Növelni kellene Afrika népesség megtartó képességét, de a háborús övezetekbe hiába pumpálják a pénzt.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Ismét nagy sikerrel rendeztük meg a Vállalkozói Szalon
[/caption]

A menekültek ügyében közös európai megoldás helyett minden ország a saját érdekeit nézi. Vannak tranzit országok, amelyek minél gyorsabban átengedik a migránsokat, és vannak határ országok, mint mi, akik a határőrizetben bízunk. A befogadó országok pedig azt mondják a többinek: mit akartok ti, hiszen nekünk kell ellátni és integrálni az érkezőket. A kvótarendszer kapcsán a biztonságpolitikai szakértő rámutatott: ha azt akarjuk, hogy a világ tisztelje a mi álláspontunkat, nekünk is tiszteletben kell tartani másokét. Vagyis ne akarjuk eldönteni a francia és a német társadalom helyett, hogy mit tegyenek a menekültekkel. Európa lélekszáma 2050-re 22-23 millió fővel csökken, szükségük van a bevándorlókra.
– Hogy milyen lehetőségei vannak hazánknak? – tette fel a kérdést Tálas Péter. – Győztes, sikeres társadalmak lesznek, és alkalmazkodni nem tudó, vesztes nemzetek, ahol a társadalom és a politikai elit provinciális, múltba révedő marad. Minden azon múlik, hogy tudunk-e olyan területeket találni, ahol mérnököket, fejlesztőket, szakmunkásokat képezhetünk. Jelenleg Európa összeszerelő üzeme lettünk. Én nem szeretnék olyan országban élni, ahol a nyugdíjas társadalom azt lesi, utal-e haza pénzt a külföldön dolgozó gyerek. Én nem ilyen Magyarországról álmodom...

Biztonság és gazdaság

– Szerintem a gazdaságnak éppúgy szüksége van a szűkebb és tágabb értelemre vett biztonságra, mint akár a kiegyensúlyozott pénzügyi-, illetve jogi keretekre – hangsúlyozta Otolecz Árpád, a kaposvári TBG Otolecz Kft. cégvezetője. – Ahol fegyveres konfliktus vagy egyéb más súlyos politikai krízis van jelen a társadalom életében, azokon a helyeken nem működnek az alapvető gazdasági folyamatok, nincs befektetés, s minden téren erősen korlátozottak a lehetőségek.

A szakember fontos eseménynek  nevezte a Vállalkozói Szalont, mely a résztvevőknek több okból is előnyös lehet. Kitekintést ad a nagyvilágra a találkozó, ahol mértékadó véleményeket ismerhet meg a hallgatóság, s a szakmai alapokon nyugvó előadás során számos oldalról közelítenek meg egy-egy kérdést, összefüggéseiben mutatják be a folyamatokat. Otolecz Árpád rámutatott: különösen időszerű volt ez a mostani rendezvény, hiszen a nemzetközi téren zajló gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok mélyreható ismerete, elemzése segíthet az eligazodásban, s egyfajta támpontot nyújt a nemzetközi kitekintésben.

– A fejlődéshez, előrehaladáshoz folyamatosan szükség van a friss információkra, tájékozottnak kell lenni – így Karg Ferenc, a kaposvári Karg Autócsoport ügyvezető igazgatója, Úgy vélte: a Vállalkozói Szalon a párbeszédre, a vállalkozók közötti kapcsolatok erősítésére is alkalmas. Kiemelte: szükség van az összefogásra, ez helyzetbe hozhatja a helyi gazdaságot. Egy korábbi németországi élményét idézve arról beszélt: annak idején egy hifi-tornyot akart vásárolni, s ehhez vendéglátója, egy fűszerbolt tulajdonos tanácsát kérte. Aki azonnal autóba ültette, s elvitte egy távolabbi szaküzletbe, mely az egyik barátjáé volt. Hiába haladtak el menet közben több hasonló profilú üzlet előtt, a német férfi azt mondta: mivel a kereskedő felesége rendszeresen náluk vásárol,  kötelességének érzi, hogy az elektromos cikket tőlük vegye.
–  Út közben 4-5 nagy áruház előtt is elhaladtunk, s oda-vissza megtettünk vagy száz kilométert – mondta Karg Ferenc. – Ez az élmény örök tanulság, mely arról szól:  a helyi vállalkozók közötti erős kapocs, az összefogás megtérül.

Karg Ferenc a rendezvény kapcsán aláhúzta: nemzetközi szinten is meg kell ragadni minden lehetőséget a gazdasági együttműködésre, az üzleti életben nem nagyon lehet szelektálni. Az elmúlt időszak fontos fejleményeire utalva rámutatott: a hazai járműipar eredménye bizonyíték arra, hogy ez a szakterület képes a látványos fejlődésre. S ez is alátámasztja, hogy a gazdasági-pénzügyi életben létérdek a biztonság, emelte ki Pásztohy András, a szentgáloskéri Agrária Zrt. elnöke. Szerencsére Európában – a világ számos más térségeivel ellentétben, ahol háborúk dúlnak – viszonylag nyugodt a helyzet, bár számos súlyos problémával küzdenek az országok, szerinte a menekültválság hektikus és túlpolitizált kezelése nem tesz jót. Pásztohy aláhúzta: a megoldás érdekében szükséges az együttműködés és a közös megállapodás. A bizonytalan térségek helyzetére utalva jelezte: az ilyen régiókból a tőke menekül, mely alapvetően a kiszámíthatóságot, a hosszú távon fenntartható állapotot várja el. A hazai gazdaságnak is alapvető érdeke a biztonság fenntartása minden téren. Adódik a kérdés: hogyan lehetne javítani az ország gazdasági pozícióit ebben a helyzetben? Pásztohy András úgy vélte:  a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban még nagy tartalékok vannak, nélkülözhetetlen, hogy erőteljesen növeljük a magas hozzáadott értékű termékek arányát. 
        

Ötfajta bor a szalonban

A Somogyi Hírlap Vállalkozói Szalonjának vendégei a balatonlellei Némethi Pincészet borait kóstolhatták. Ötfajta bort hozott Némethi László, a pincészet vezetője. A Dél-Balatonra jellemző karakterű olaszrizlinget, és irsai olivért, amely a boglári borvidék egyre fontosabb, könnyű, illatos bora, valamint nehéz, testes szürkebarátot, amely másféle, mint a badacsonyi. Emellett könnyű, nyári kékfrankos rozé, és egy nehezebb, testesebb kékfrankos vörösbor is került az asztalra. Az utóbbi 2013-as, a többi 2015-ös évjáratú. A szőlésztől megtudtuk: a 11 hektáros ültetvényüket is megcsipkedte a fagy, de kiheveri a szőlő, és jó közepes termésre számíthatnak az idén.    


 

Ezek is érdekelhetik