Egyezségi ajánlattal „bombázzák” a bankok újabban a devizaadósokat

A több mint háromezer devizaperének eredményét, állását lapunknak összegző Léhmann György szerint ő is évek óta ezt szajkózza, az elégtelen tájékoztatás nem is lehet vitás, ám nagyon kevés bíró „merészeli” ma még az uniós irányelvet alkalmazni a hazai jog helyett, pedig a siófoki ügyvéd helyett ez volna a helyes.

Léhmann felhívja a figyelmet: ez az első fokú ítélet egyelőre nem egyértelmű öröm minden perben álló, vagy arra készülő adósnak, hiszen egyrészt ezúttal a bank indított pert, másrészt ha valóban (amint azt a Népszabadság írta) a teljes szerződést érvénytelennek mondta ki a törvényszék, az az adós számára nem feltétlenül kedvező. – Azt is kezdettől fogva mondom, hogy amennyiben az adós jogi képviselője nem csak a tisztességtelen szerződési feltétel, hanem az egész szerződés megsemmisítését kéri, úgy kárt okoz az ügyfelének. Hiszen ez esetben az addig befizetet kamatokat figyelmen kívül kell hagyni (márpedig sokan évekig még csak a kamatot fizették, tehát a bank röhög a markába ilyenkor), másrészt egy összegben vissza kell fizetni a hátralékot.

A devizaperes ügyvéd arra is emlékeztet: az adós 2014 júliusa óta azért nem indíthat pert (illetve ha indít, hiába, mert a bíróságok, végső soron a Kúria is elutasítja), mert az ekkor hozott, adósmentőnek mondott, de szerinte valójában bankmentő forintosítási törvény ezt kizárja. Ha azonban, mint az említett minapi perben a bank perel, akkor az alapkérdés nem az, hogy tisztességtelen-e egy szerződési feltétel, vagy az egész szerződés, hanem hogy a bank által követelt összeg jogosan jár-e neki. – A Budapest Környéki Törvényszék azt mondta ki, hogy nem, mert a bank „átverte” az adóst, amikor nem tárta fel világosan, érthetően, hogy az árfolyamkockázat valójában korlátlan, a törlesztőrészlet az „egekbe nőhet”. Az adós ügyvédjének ellenkérelmére ugyanis már ezt is vizsgálta a bíró. És megállapította, hogy bár a Kúria egy korábbi állásfoglalása szerint ezt nem is lehetne vizsgálnia, az uniós irányelv azonban másként rendelkezik és utóbbit vette figyelembe. Gratulálok neki a bátorságához!

Léhmann György úgy véli, az 1993-as uniós irányelv egyértelműen fogalmaz, minden bíróságnak ehhez kéne tartania magát, az úgynevezett Kásler-perben a luxemburgi bíróság még meg is erősítette, hogy ha nem világos, nem érthető valamely rendelkezés, akkor az tisztességtelen, érvénytelen. – Egyszer majd hátha elérünk oda, hogy a Kúria ahelyett, hogy a 2014. júliusi törvényre hivatkozva meggátolja a pereket, útmutatást kér az uniós bíróságtól – így a siófoki jogász. – A minapi első fokú ítélet bírói felfogása azonban mindenképpen biztató például az autóhiteles perekre nézve, vagy amikor a bank végrehajtást indít, mi pedig végrehajtást megszüntető pert kezdeményezünk. E két esetben is jó esélye van az adósnak a pernyertességre, hiszen a végrehajtás esetében is az az alapkérdés, jogosan jár-e a bank által követelt összeg, az autóhitelek többségénél meg kockázatfeltáró nyilatkozat még csak szóba sem került, amiből az adós megismerhette volna, hogy mekkora a veszélye a törlesztőrészlet-emelkedésnek.

Harmincmillió helyett már hétmillióval is beéri a bank

– Összegezte-e már, hányadán áll a devizapereivel? – kérdeztük Léhmann Györgytől.
– Több, mint háromezer pert indítottam az elmúlt néhány évben – felelte. – Ebből pár száz zárult le, a többsége valamilyen szakaszban van, pontosabban jelenleg áll, mert a bíróságok most rendre elutasítanak, a 2014-es törvényre hivatkozva, mellyel a parlament súlyos merényletet követett el a devizaadós százezrek ellen.

– Hogyan látja most, van értelme tovább küzdeni?
– Van. Újabban sorra kapják ugyanis az egyezségi ajánlatokat az ügyfeleim a bankoktól. Azt írják nekik: ha végleg abbahagyják a pert, akkor megelégednek a követelésük negyedével. Harmincmillió helyett beérik hét-nyolcmillióval is. Ezek persze mind régóta nemfizető adósok, esetükben már a végrehajtási eljárás is elindult. Egy ügyfelem esetében még csak nem is egy összegben kéri a bank a pénzét, megengedi a részletfizetést is. Ez azért árulkodó. Lerántja a leplet arról, hogy valójában ennyi lehet az, ami a bankoknak reálisan jár. A követelésük negyede. A többi „haszon”, és ezt betonozta be számukra az általam sokat emlegetett 2014-es forintosítási törvény. Sosem akartam ennél többet, mindig azt mondtam, hogy fizetni kell az adósnak, legfeljebb közel sem annyit, amennyit a bank tisztességtelen módon kér. De az ilyen egyezségi ajánlat persze egyelőre nem tömeges...

– Egyelőre?
– Ehhez is kellett négy-öt év, hogy gyötörjük a bankokat. Ezért is viszem tovább az ügyeket. Az idő ugyanis nekünk dolgozik, örökké nem lehet szőnyeg alá söpörni, hogy az unió tagjaként uniós irányelvvel ellentétes törvénnyel lehet romlásba vinni devizaadósok tízezreit, miközben az így nyert sok tízmilliárd forintot a nemzeti bank ma már jól tudjuk, hová „ajándékozta”, holott a devizaadósoknak járt volna és akkor a magyar devizaadós terhe is csak akkora volna ma, mint a lengyelé. De nem akkora, hanem jóval nagyobb.