Közélet

2016.06.26. 08:12

Gyászlobogó az iskolán - Vízvártól elvették a felső tagozatot

A határ menti település az utolsó pillanatig küzdött azért, hogy megtarthassák felsőseiket a körzetes iskolaként működő intézményben, de a jogszabályi előírás megfúrta a helyiek összefogásával kiötölt mentőakciót.

Szűcs Tibor

Senkinek sem kívánom, hogy átélje azt, amit a szülőknek és a pedagógus kollégáknak kellett a múlt hét szombaton tartott tanévzárón és ballagáson – összegzett Kozma László polgármester, nem kis elkeseredéssel hangjában, amikor elmondta, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó barcsi tankerületének vezetője az ünnepségen ismertette az államtitkári határozatot: Vízváron megszűnik a felső tagozat 2016 szeptemberétől. Mint ahogyan lapunk beszámolt róla, a megszüntetés hírére a körzetes iskolát képviselő önkormányzatok és a vízváriak egyként fogtak össze a megoldásért, mert ragaszkodtak volna felsőseikhez, ami iskolájuk létét is jelenti egyben. Kitalálták, hogy horvát nemzetiségi iskolaként működnek tovább, s így teljesíteni tudják a létszámra vonatkozó előírásokat. A jogszabály azonban így is felmenő rendszerben követeli meg minden osztályban a legalább nyolc főt, s ezt nem tudták teljesíteni, ezért vették el a felső tagozatot – magyarázta a településvezető. A változás 34-35 diákot jelent, a gyerekeknek ezután busszal kell iskolába járniuk. Eredetileg a babócsai iskola lett kijelölve, de a szülők inkább, élve a szabad iskolaválasztás jogával, a környező városokba, Barcsra, Csurgóra, Nagyatádra viszik a gyerekeiket. – Tanáraink javasolták, tegyük ki a gyászlobogót az iskolára, jelezve, mennyire csalódottak vagyunk. A ma napig kint van a zászló...



Megtudtuk, hogy a vízvári iskola alsó tagozatában most körülbelül tizenöt gyermek maradt, akiket három pedagógus tanít szeptembertől, ám a településvezető szerint nagyon egy irányba mutatnak a folyamatok, hiszen ahol a nagyobb gyereket el kell buszoztatni máshová, ott a kisebbet is el fogják vinni az iskolából. – Problémát jelent a közlekedés is, hiszen azokba a városokba, ahová most a felsősök fognak járni, nincs olyan időben járat, hogy iskolakezdésre ne túl korán érjenek, s kényelmesen haza is tudjanak jönni. Ezért levelet írtam a közeledési vállaltnak és a közlekedésszervező intézetnek is, amit ugyancsak elküldtem az országgyűlési képviselőnknek, mert ezt a helyzetet meg kell oldani  – húzta alá a polgármester. – Többször elmondtam már, de ez a döntés most csak megerősítette, úgy érezzük, mi itt a határszélen csupán másodrendű állampolgárai vagyunk az országnak...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!